Az esetlegesen szennyeződéseket tartalmazó víz egy oltómedencébe folyt, nem került bele a csatornahálózatba.
Külön vizsgálóbizottságot állított fel a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a budaörsi raktártűz okainak kiderítésére, amely csütörtökön kezdte meg a munkát – mondta Csámpai Attila, a testület szóvivője az InfoRádiónak. Elmondta, hogy külön bizottságot csak kiemelt eseményeknél szoktak felállítani. „Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szakemberei a megyei igazgatósággal közösen kezdik el a vizsgálatokat, és természetesen ha igény van rá, akkor további szakembereket is bevonunk" - tudatta Csámpai Attila.
Emondta, hogy a raktárkomplexum egyik részében ugyan gyógyszereket tároltak, de nem csak azt: volt itt csomagolóanyag-raktár is. „A gyógyszerek miatt már az oltás idején is fokozottan figyelnünk kellett: három katasztrófavédelmi mobillabor mérte folyamatosan a levegő szennyezettségét.
Az oltóvíz sem került a csatornába, mivel a raktár rendelkezik erre a célra kifejlesztett oltóvíz-gyűjtővel. Így az esetlegesen szennyeződéseket tartalmazó víz egy oltómedencébe folyt, és nem került bele a csatornahálózatba, illetve a talajba" - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.