Még mindig az államtitkárság élén állok

Nem egy olyan nyugat-európai ország van, ahol kevesebb orvossal látják el az egészségügyet, mint nálunk. Annyi a különbség, hogy ezeken a területeken vannak egyetemi végzettségű szakdolgozók, akik olyan feladatokat végeznek el, ami nálunk orvosi diplomához kötött – mondta a Magyar Hírlapnak Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár, aki Magyarországon is ebbe az irányba tolná el az ellátási rendet. A kórházakkal kapcsolatban megjegyezte, „mindenki tudja, hogy cselekedni kell", ám ehhez olyan lépéseket kellene megtenni az intézményekben, amelyek „nem mindenki számára kellemesek".

- Sokan azt mondták, hogy ne vállaljunk fel semmilyen változtatást, mert az a biztos. A tanácsokat nem fogadtam meg, sok érzékeny problémába álltunk bele, ezek után pedig úgy érzem, mindenki kezdi megérteni, miért küzdünk. Nagyon fontos, hogy nem hagytuk magunkat kiszorítani a beteg mellől. Az éppen aktuális politikai ellenfél általában azt játssza, hogy a beteg mellé áll, és úgy tesz, mint aki az ő érdekében áll ki a döntéshozókkal szemben. Ezt az emberek gyakran el is hiszik. Az elmúlt egy év viszont éppen azért volt eredményes, mert ezúttal az ellenfeleinknek ez nem sikerült.

– Miből szűrte ezt le?
– Például abból, hogy még mindig az államtitkárság élén állok. Természetesen könnyebb lett volna, ha nem piszkálok bele semmilyen ügybe, ami évtizedek óta feszíti a rendszert. Fontos látni azt is, hogy jelenleg nincs olyan probléma, ami a Fidesz-kormány alatt jött volna létre. Ellenben az idők során erős hálózatok alakultak ki az ellátórendszerben – kezdve a háziorvosi rendszertől a kórházi ellátásig –, és ezek meg is merevedtek. Egy olyan korban, amikor változik a lakosság összetétele, fejlődik a technológia és a gyógyítás minden szegmense, mi egy elavult, húsz-huszonöt évvel ezelőtti struktúrához és felfogáshoz ragaszkodunk. Ezen borzasztó nehéz változtatni, rengeteg apró ügyet kell végigcsatázni, hogy lépésenként változzon a helyzet. A fejszés módszerben pedig nem hiszek, nem működik.

– Azt mondta, érzékeny problémákhoz nyúlt hozzá az év során. Mire gondol?
– A budapesti kórházi ellátás átszervezését mindenképpen ide sorolnám. Biztosan emlékeznek az emberek a Péterfy Sándor utcai kórházból indult tüntetésekre vagy a János-kórház melletti szimpátiaakciókra. A változtatások viszont valóban arról szólnak, hogy a fővárosi intézmények is megkapják azt, amit a vidéki kórházak, amelyekben ötszázmilliárd forintért fejlesztettünk. Ehhez viszont érteni kell azt is, hogy nem tudunk 3D-nyomtatóval egyik napról a másikra kórházakat felhúzni. Egyébként izgalmas időszak elé nézünk, hiszen minden alkalommal, amikor változik valami és költözni kell, az felkavarja az indulatokat.

– Az indulatoknál maradva, sok cikk jelent meg az utóbbi időben arról, hogy a kórházigazgatók csak felsőbb engedéllyel és ellenőrzéssel nyilatkozhatnak, de a saját dolgozói­kat is korlátozzák ebben. Így van?
– Nemcsak most, mindig is volt rendje annak, hogyan kell nyilatkoznia egy kórházigazgatónak. Voltam én is a GYEMSZI-nél és az ÁEEK-nél, és még ha nehéz is elhinni, a cikkeimet és nyilatkozataimat a megjelenés előtt akkor is egyeztettem. Ez nem újdonság. Az más kérdés, hogy valaki nem tud azzal azonosulni, hogy intézményvezetőként, szakemberként, és nem magánemberként kell viselkednie. Egyetlen multinacionális cégnél sem lenne lehetséges, hogy valamelyik leányvállalat munkatársa úgy nyilatkozzon, hogy az ne ment volna végig a felsőbb szintek kontrollján. Érzékeltem, hogy ezt a kérdést felizzították, de biztos vagyok abban, hogy az Emminek sem érdeke, hogy a lakosságot érintő problémák és kérdések megválaszolatlanok maradjanak... A teljes interjú itt olvasható