Megígértem Daninak, hogy együtt csináljuk végig

Életének 48. évében meghalt az ALS-ben szenvedő Karsai Dániel. Két nappal az eutanázia jogáért jogász halála után beszélgetett a 24.hu az őt az utolsó szívdobbanásáig kísérő fiatal ápolóval, Márkovics Ákossal.

Hogyan emlékszel Dani utolsó óráira?

Féltem. Attól, hogy belül azt érzi: egyedül van. De nem volt egyedül. Az utolsó pillanatig mellette voltam, szó szerint az utolsó pillanatig, az utolsó szívdobbanásig. Aznap pont nem dolgoztam, nem voltam nála. A testvére, Peti hívott fel, hogy megy a mentő Daniért, mert befulladt. Utána újra megcsörgetett, hogy fussak át segíteni, összepakolni a kórházi cuccokat. Ahogy odaértem, megérkezett a mentő, az egyszerű dolgokban nekik is segédkeztem. Akkor még nem tudatosodott bennem, hogy ebből nagyobb probléma is lehet. Nagyon, nagyon sokáig tartott az ellátás a betegszállítóban meg azon kívül is, ott azért már kezdtem félni, hogy komolyabb a helyzet annál, mint amit először gondoltam. Később a kórházban az intenzíves orvos velem is külön leült beszélgetni, hogy tájékoztasson: már sem emberileg, sem orvosilag nem indokolt, hogy gépen maradjon Dani, és a végakarata szerint is egyértelmű volt, hogy lekapcsolják a gépről.

Mit tartalmazott a végakarat?

Amikor március végén három hétre kórházba került tüdőgyulladással, közjegyző előtt nyilatkozott arról, mi a teendő, ha már nem tudja elmondani az orvosoknak, hogy mit szeretne. Kikötötte, életmentő beavatkozásokat nem végezhetnek el rajta, nem tarthatják gépen.

Azt mondtad, hogy az utolsó szívdobbanásig ott voltál vele. Voltak ott mások is?

Ketten voltunk, Dani és én. Másfél évvel ezelőtt, amikor elkezdtem Danival dolgozni, megígértem neki, hogy a legvégsőkig mellette leszek, együtt csináljuk végig. Ha nem így cselekszem, akkor nem teszek meg minden tőlem telhetőt, és akkor életem végéig képtelen lettem volna továbblépni a tragédiáján.

A teljes interjú a 24.hu-n olvasható.