Törvényt kell módosítani ahhoz, hogy mégse csökkenjen a rehabilitációs ellátásra is jogosult özvegyek özvegyi nyugdíja.
Ezt ismerte el a Népszavának tegnap a szaktárca, mint ahogy azt is, hogy ez még nem történt meg, pedig szeptember elseje óta már hatályos az alacsonyabb ellátásokról szóló szabály. Ugyan azt ígérték, az érintettek továbbra is a korábbi összeget kapják, a módosítás nélkül erre elvileg nincs lehetőség. A hatályos rendelkezés ugyanis automatikusan életbe lép – írja a Népszava – online.
Szeptemberben is a korábbival azonos összegű ellátást kapják majd a jogosultak, ehhez azonban a törvény módosítása szükséges. Többek között ezt a választ küldte a szaktárca arra a kérdésünkre, hogy visszavonták-e már a rehabilitációs ellátásra jogosult özvegyek özvegyi nyugdíjának felezéséről szóló rendelkezést. Azt írták, a rehabilitációs ellátásban és özvegyi nyugdíjban is részesülők számára járó két ellátás együttes folyósításának szabályait kell módosítani, "ez folyamatban van". Ám a törvénymódosítás tervezetét egyelőre senki nem látta.
Szeptember 1-jétől a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülők özvegyi nyugdíját 60-ról 30 százalékra csökkentik. Ezt a néhány soros rendeletet a Magyar Közlönyben is kihirdették, az érintettek pedig megkapták az erről szóló tájékoztatót. Aztán a kabinet jelezte, hogy mindez technikai tévedés, Asztalosné Zupcsán Erika helyettes államtitkár közlése szerint a kormány nem szándékosan, csak egy "technikai rendszerhiba" miatt felezte a nyugdíjakat. Mindezt azzal magyarázta, hogy "ez egy bonyolult történet tekintettel arra, hogy az együttfolyósítási összeghatárnak van egy szabálya. Ebbe került be az a hiba, ami alapján kiadtak olyan határozatokat, hogy az özvegyi nyugdíjat csökkenteni kell, de nem tervezte a kormány és nem is áll szándékában". Kijelentette azt is, a hiba javítására időközben kormány-előterjesztés is készült, és az érintetteket levélben is értesítik a tévedésről. Több érintett viszont egybehangzóan állítja, nem kapott ilyen tartalmú levelet.
Folyamatosan hazudnak - jelentette ki Korózs Lajos. Van egy hatályos jogszabály, ami szeptember elsejétől automatikusan életbe lép, a kabinetnek és a szaktárcának pedig csak akkor lehet elhinni az ígérgetéseit, ha megmutatják azt a törvénytervezetet, amelyet az Országgyűlés elé tártak, az Országgyűlés pedig szavazott róla.