Július 1-től pedig már a felemelt béralap jár, és szintén megkapta a dolgozó a juttatást.
Megérkezett a béremelésre szánt pénz a Markusovszky kórházba is. Az érintett dolgozók visszamenőleg is megkapták a nekik járó emelés összegét. Az orvosok és a dolgozók az augusztusi fizetésükkel juthattak hozzá a pénzükhöz. Csuka Lajosné, a Markusovszky kórház gazdasági igazgatója elmondta, hogy az orvosok és a szakdolgozók az augusztusi fizetésükkel kapták meg az emelt összeget, visszamenőleg is. A pénz már augusztus 3-án mindenki számlájára megérkezett. – A mostani bérrendezés két részletből tevődött össze – folytatta az igazgató–, az első része egy visszamenőleges bérrendezés januártól júliusig. Július 1-től pedig már a felemelt béralap jár, és szintén megkapta a dolgozó a juttatást.
Nem mindenki részesült a béremelésből. Főleg a középfokú, vagy OKJ-s képzettségű szakápolók és asszisztensek jártak jól, nekik átlagosan 16 ezer forinttal többet utalhatunk havonta. A főiskolai végzettségű ápolók ennél kevesebb emelést kapnak havonta. Ezt többen is anomáliának tartják, hogy a magasabb végezettségért kevesebb béremelés járt.
Reméljük, hogy ez a helyzet is megoldódik a jövőben. A mostani emelése egyelőre nem tartozik bele a béralapba, jövőre viszont már belekerül. A gazdasági igazgató hozzátette, a közel 1600 dolgozóból 1405-en kaptak béremelést. Csak pár példa: egyes orvosok bruttó 71 ezer 600 forintot, az egyéb egészségügyi végzettségűek bruttó 46 ezer 600 forintot, az orvosírnokok és gyógytor-nászok bruttó 10 ezer 700 forintot, az ápolók és szülésznők 15 ezer 400 forintot, a beteghordók pedig bruttó 5 ezer 600 forintot kaptak emelésként. Hat hónapra visszamenőleg az orvosok 367 ezer forintot kaptak, az egyéb egészségügyi végzettségűek 188 ezer forintot. Egyes orvosoknak bruttó 71 ezer 600 forintos emelés jár.