"Megnyugtatja a beteget, ha kimondjuk: nincs már sok hátra”

Sikerélményként éli meg egy palliatív orvos, ha képes érdemben csillapítani egy végstádiumú beteg fájdalmait, szenvedéseit. A kísérésről, az idő és a kommunikáció fontosságáról, valamint a méltó végről beszélt egy orvos a 24.hu-nak.

„Anyunak nincsenek fájdalmai” – állította a két nő, akik a Budapest Hospice Házba kísérték be csontáttétes daganat miatt deréktól lefelé lebénult édesanyjukat. Az orvosi papírjai alapján a szakemberek azt gondolták volna, hogy az asszony üvölteni fog a fájdalomtól, ehelyett a lányai és ő maga is váltig állították: képes járni, ki is megy a vécére, sőt, segítséggel ugyan, de zuhanyozik. Aztán kiderült, hogy a kiment zuhanyozni a valóságban azt jelentette, hogy a lányai hónaljon fogták és kivitték, már nem tudott magától lábra állni, és a saját súlyát sem volt képes megtartani.

A hospice-ban viszont nincs hazugság,

nem mondják azt sem a betegnek, sem a hozzátartozónak, hogy ez egy rehabilitációs hely, ahol egyszer majd jobban lesznek, és mehetnek az unoka esküvőjére. Lehet, hogy a beteg azt mondja, nem fáj, de a kimondatlan fájdalmat is hallják, látják, ismerik és érzik az ott dolgozó szakemberek. Előttük felesleges eltitkolni.

A daganatos beteg asszonynak pszichológus segítségét ajánlották fel, és attól függetlenül, hogy egy határozott, mindent kontroll alatt tartani akaró emberről volt szó, elfogadta a segítséget. A két hétig tartó beszélgetések során kiderült, hogy valójában erős fájdalma van, de a lányai miatt ezt nem akarta kimondani, sőt, azt is pontosan tudta, hogy soha többet nem áll lábra, ám ezt is magában tartotta. Kiderült az is, hogy a lányai is pontosan tisztában voltak az édesanyjuk állapotával, így amikor erről már együtt beszéltek – merthogy a hospice-ban megteremtették erre a lehetőséget – be lehetett állítani a beteg fájdalomcsillapítását. Ehhez csak annyi kellett, hogy őszintén beszéljen arról, valójában hogyan érzi magát.

A lányai végig ott voltak édesanyjuk mellett, akinek élete utolsó két napján meséket olvastak fel. Fájdalmak nélkül, nyugalomban ment el – emlékszik vissza Júlia, akinek palliatív orvosként a betegek és hozzátartozóik közös nevezőre hozása mellett ez a másik sikerélmény a munkájában: a szenvedés csökkentésével a méltó halál lehetőségének a megteremtése.

Kimondani, amit ki kell

Júlia szerint sokszor fordul elő, hogy a beteg és a hozzátartozó is pontosan tudja, mi a helyzet, de egymást kímélendő nem kommunikálnak őszintén, mert senki sem akarja, hogy a másik kiboruljon. Előfordul, hogy a beteg már szeretné azt mondani, elég a kínlódásból, de a hozzátartozó még ragaszkodik egy újabb gyógyszerhez, vizsgálathoz, beavatkozáshoz – még egy kis plusz időhöz. Sikerélmény, ha a beteggel és a hozzátartozóval is sikerül megértetni, hogy erre nincs szükség, és ki lehet, ki kell mondani, mit szeretne a másik, és nem baj, ha sírni fognak közben. Mindenkinek sokkal jobb lesz így, főleg a betegnek.

További részletek a cikkben.