Az élete múlhat a sérültnek vagy hirtelen rosszul lett embernek azon, hogy van-e ott valaki, aki tud segíteni.
Hogyan lett a szerencsétlenül járt autósok, motorosok, gyalogosok és biciklisták „őrangyala” dr. Csiba Gábor? A megyei kórház egykori igazgatóját a kórházon kívüli életmentő életútjának fontosabb mérföldköveiről kérdezte Hétköznapi hősök című sorozatában a boon.hu.
– Nehéz szavakba önteni ezt a történetet, mert nem én kerestem az eseményeket, ahol segíteni tudtam, hanem azok találtak rám. A végzettségem egyébként traumatológus, így napi szinten vészhelyzetekben dolgoztam, úgyhogy érzékennyé váltam a váratlan esetek iránt. A traumatológia az egészségügy lövészárka. Ha valakit például előre tudottan meg kell operálni, általában lehet készülni a műtétre. A baleset viszont teljesen váratlanul érint mindenkit. Ha már megtörtént a baj, elesetté, segítségre szorulóvá válnak az emberek. Adott esetben az élete múlhat a sérültnek vagy hirtelen rosszul lett embernek azon, hogy van-e ott valaki, aki tud segíteni – hangsúlyozta a főorvos.
Az elmúlt húsz évben kórházon kívül tíz életet is megmentett.
– Miskolcon általában kerékpárral járok és úgymond közelebb vagyok a földhöz. Hamarabb észreveszem, ha valami történik, és könnyebben tudok reagálni rá. Ettől függetlenül olyan esetekről is be tudok számolni, amikor éppen autóval vagy gyalog közlekedtem, és váratlan életmentésben vettem részt. Az egyik ezek közül nagyon emlékezetes számomra, igen megrázó volt. Az autóm előtt egy középkorú férfi a kereszteződésben állva lefordult a biciklijéről. Azonnal kiugrottam, láttam, hogy meghalt, valószínűleg infarktust kapott. Még ott a helyszínen sikerült újraélesztenem, és a mentők bevitték a megyei kórházba. Meggyógyult. Évekkel később a fiától kaptam egy levelet. Leírta, hogy a közelmúltban meghalt az édesapja, és köszöni nekem, hogy segítségem révén még öt évet együtt tölthetett családjával. Az eset nagyon megmaradt bennem, mert ez a valódi hála. Sajnos egyáltalán nem természetes a mi munkánkban – emelte ki.