A 44 éves Anastacia 2003-ban már legyőzött egy mellrákot.
Most minden erejére szüksége lesz a második csatához. Anastacia épp európai turnéja előtt állt. Izgatottan készült az első londoni koncertre és a többire is, ekkor kapta a szomorú hírt: másodszor is mellrákot diagnosztizáltak nála orvosai – írja a dailymail.com.uk cikke nyomán a hirado.hu portálja.
Az énekesnő tíz évvel ezelőtt már komoly műtéten esett át, mellének egy részét eltávolították, hat héten át tartó sugárterápián vett részt. Akkor úgy tűnt, a rettenetes kórt maga mögött tudja. De a megpróbáltatások korántsem értek véget: öt évvel rá szívbetegséget állapítottak meg nála, a mai napig szívgyógyszereket szed, orvosai folyamatosan kontrollálják állapotát. Az énekesnő alig volt 13 éves, amikor a fájdalmas Crohn-betegséggel (az emésztőrendszer krónikus betegsége) kezdték el kezelni, amely 19 éves korában kiújult.
Az énekesnő egyébként a mind gyakrabban megjelenő mellrákért főként a stresszt és a környezeti ártalmakat teszi felelőssé. Mint mondja, az ő családjában nincsenek genetikai előzményei a betegségnek, soha senki nem volt rákos. Ő az első, akit ilyen komolyan próbára tesz az élet. A betegségem sokféle szempontból megváltoztatott – mondta Anastacia. Minden az egészségemtől függött: a munkám, a kapcsolataim. De amíg mások átoknak fogják fel a rákot, én úgy érzem, nekem óriási segítséget adott, hogy megtudjam, felfedezzem, ki is vagyok valójában.
Most, hogy mellrákja kiújult, az énekesnő rezignáltan vette tudomásul a hírt. Rajongói a Twitteren megjelent közleményből tudják, hogy komoly a baj, s hogy az énekesnő összes európai koncertjét törölte. Mint írta, összetört a szíve, hogy azokat hagyja most cserben, akik már annyira várták a fellépéseket. De a gyógyulás most mindennél fontosabb, hiszen olyan csatára indul, amelyhez minden erejére szüksége lesz. Ebben a harcban – mint eddig is – mellette áll családja, barátai – emeli ki a portál.