• nátha
    • Kutatók vizsgálják komolyan, létezik-e férfinátha?

      Kutatók vizsgálják komolyan, létezik-e férfinátha?

    • A nátha ellen a mai napig nem tudunk mit tenni

      A nátha ellen a mai napig nem tudunk mit tenni

    • Két náthagyógyszert el kellene felejteni - tiltás lehet a végük

      Két náthagyógyszert el kellene felejteni - tiltás lehet a végük

  • melanóma
    • Drámai mértékben nő a melanomás esetek száma

      Drámai mértékben nő a melanomás esetek száma

    • Fényvédelem, önvizsgálat és tudás: együtt védenek a bőrrák ellen

      Fényvédelem, önvizsgálat és tudás: együtt védenek a bőrrák ellen

    • A Szigeten is keresd a „rút kiskacsát”!

      A Szigeten is keresd a „rút kiskacsát”!

  • egynapos sebészet
    • Egynapos sebészet Pakson: hamarosan újraindulhat az ellátás?

      Egynapos sebészet Pakson: hamarosan újraindulhat az ellátás?

    • A kecskeméti kórház orvosa lett az Egynapos Sebészeti Tagozat elnöke

    • Egy év alatt több mint 3000 műtét a kecskeméti egynapos sebészeten

      Egy év alatt több mint 3000 műtét a kecskeméti egynapos sebészeten

Mennyibe kerül valójában a magánegészségügy?

Lapszemle 2019.01.18 Forrás: index.hu
Mennyibe kerül valójában a magánegészségügy?

A két rendszer párhuzamos létezése versengésként és együttműködésként is leírható.

Ahhoz képest, hogy Magyarországon elviekben teljes körű társadalombiztosítási rendszer működik, nagyon sokat költünk a járulékokon felül is saját pénzünkből az egészségünkre. A kiadások egyharmadát magánforrásból költjük el, a beteg által közvetlenül teljesített kiadások pedig szintén jelentős 29 százalékot tesznek ki a hazai egészségügyben. Mindkét érték magasnak mondható, a magánforrás aránya az EU-ban 23 százalék, a közvetlenül a beteg általi kifizetéseké pedig 15 százalék - írta az index gazdasági blogjában Kohanecz Margó a KPMG egészségügyi szektorért felelős igazgatója.

A két rendszer párhuzamos létezése versengésként és együttműködésként is leírható. Az előbbi megközelítés azt hangsúlyozza, hogy a magánegészségügy erőforrásokat szív el az államitól, elszívja a munkaerőt, kisajátítja magának a megtérülő beavatkozásokat, és otthagyja a veszteséges kezeléseket. A másik narratíva szerint a magánegészségügy valójában tehermentesíti az államit, ahol magasak a várakozási idők és elégtelenek a kapacitások, tehát rá is szorul erre. Mindkettő mellett lehet érvelni és mindkettő cáfolható is.

A rendszer szolidaritási szintje alacsony, mert a hozzáférés nagymértékben függ a fizetőképességtől. Ráadásul háttérbe szorul az „egészség nyereség”, mint a terápiák kiválasztásának legfontosabb szempontja, ennek szerepét a magánszférában átveheti a profitabilitás. Gyakori jelenség a „lefölözés”, vagyis a veszteséges tevékenységek átirányítása az állami szférába, valamint a dupla fizetés, vagyis az, hogy a beteg olyan ellátást vesz igénybe, ami az állami rendszerben is hozzáférhető lenne, így praktikusan kétszer fizet az ellátásért. A hátrányok közül pedig talán a legszembetűnőbb, hogy az orvosok több helyen dolgoznak, túlterheltek, fáradtak, emocionális képességeik csökkennek.

Egy sokkal életképesebb és fenntarthatóbb modell, hogy a köz- és magánegészségügy szimbiózisban létezik. Előbbi elfogadja az utóbbi létét, de felszámolja a párhuzamosságokat és kizárja, hogy ugyanazért az igénybe vehető szolgáltatásért kétszer fizessen a beteg. Ehhez azonban első lépésként definiálni kell az alapcsomag tartalmát, és a hozzá vásárolható kiegészítő ellátásokat. Együttműködési modellek a teljes cikkben