A főváros körüli településekről vezényelnek egységeket a budapesti mentés problémáinak enyhítésére.
Ez az első következménye annak a vizsgálatnak, amely a múlt héten agyvérzésben meghalt asszony tragédiáját követően indult. Hozzá több mint egy óra után ért el a segítség - írja a Népszabadság.
A múlt heti tragédia után Burány Béla, az Országos Mentőszolgálat vezetője főigazgatói megbízottat jelölt ki a gördülékeny ellátás garantálására. A feladatot Göndöcs Zsigmond kapta, aki a második Gyurcsány-kormány idején három évig főigazgatóként vezette a mentőszolgálatot.
Az új vezető kinevezése előtt néhány órával a közép-magyarországi régió mentőállomásairól nappali szolgálatra a fővárosba vezényeltek egy-egy mentőt, összesen hét autót és csapatát.
Az csak a gyakorlatban fog kiderülni, hogy az érintett településeken – Zsámbék, Albertirsa, Vác, Dabas, Cegléd, Tápiószele, Aszód – hiányoznak-e majd a fővárosban dolgozó kocsik. Az átvezényelt mentőknek a reggeli műszak kezdetén kell majd fővárosi mentőállomásokon munkára jelentkezniük, és este, a műszakzáráskor térhetnek vissza saját településeikre.
A lap információi szerint a legutóbbi nagy nyilvánosságot kapott tragédia után az egészségügyért felelős államtitkár, Zombor Gábor személyesen utasította az OMSZ főigazgatóját arra, hogy tárja fel az eset okait, és tegyen meg mindent a hasonló esetek elkerülésére - olvasható a cikkben.