A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályán valótlan bejelentés szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési előkészítő eljárás indult ismeretlen tettes ellen, aki 2013. november 19-én 10 óra 31 perckor mobiltelefonról felhívta a mentőket. A nő miután bemutatkozott, bejelentést tett, hogy az általa megadott lakcímen, Kiskunhalason egy asztmás beteg rosszul van, fullad a gyógyszerei használata ellenére. A mentőszolgálat kivonult a bejelentésben megadott címre, ahol azonban beteget nem találtak. A riasztással kapcsolatban a mentőszolgálatnak anyagi kára is keletkezett. Az eljárás során a rendőrök megállapították, hogy a valótlan bejelentést K. Alexandra 18 éves kiskunhalasi nő követte el. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya 2014. január 31-én az előkészítő eljárást befejezte az iratokat a Kiskunhalasi Járásbíróságnak küldi meg –
írja röviden a baon.hu portálja.