Minden eddiginél súlyosabb ebolajárvány tombol Afrikában, és még nem látjuk a végét.
Minden korábbinál pusztítóbb ebolajárvány tombol Afrikában, egy hét alatt 68-an haltak meg, az áldozatok száma már meghaladja a hatszázat. A szakemberek ráadásul csak tapogatóznak, amikor a vírus eredetét és az egyes járványok okát és terjedését vizsgálják. Épp úgy gyanakszanak vírusgazda majmokra, mint denevérekre, a fertőzések útját egyaránt visszavezetik a törzsi hagyományokra, mint a huszonegyedik század erdőirtásaira - írta a Népszabadság.
A halálos betegséggel kapcsolatban egyvalamiben egyetértés mutatkozik: az ebola időről időre távoli, nehezen megközelíthető helyeken bukkan fel, ahol az emberek szinte mindig fertőzött állatok húsával kerülnek kapcsolatba, majd ezt követően viharos gyorsasággal terjed a vírus.
A most tapasztalt nyugat-afrikai járvány – amely eddig legalább 603 ember haláláért felelős Libériában, Guineában és Sierra Leonéban – feltételezések szerint ugyancsak egy távoli településről, Guéckédouról indult ki. A WHO szerint egy hét alatt 68 halálesetet jelentettek, emiatt mondják, hogy minden eddiginél súlyosabb ebolajárvány tombol Afrikában, és még nem látjuk a végét.
A szakemberek szerint az nem zárható ki, hogy véletlen folytán Európába is eljut a kórokozó, de az szinte kizárt, hogy fejlett egészségügyi kultúrájú országokban járvány lépjen fel. A betegség története és érdekes tényei a teljes cikkben