A kiégés veszélye főleg a humán szolgáltatások területén dolgozóknál nagy, például az egészségügyi dolgozók körében.
A legtöbb ember egész életében kénytelen olyan munkát végezni, amit nem igazán lehet szeretni, sőt néha már úgy tűnik, a depresszió és a kiégés korunk alapállapota. Ez a hatóságokat is egyre inkább zavarja, májusban – 45 évvel azután, hogy Herbert J. Freudenberg német-amerikai pszichológus definiálta – a kiégési szindrómát hivatalosan is felvették az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) diagnosztikai kézikönyvébe, az ICD-11-be, írja a 444.hu.
Fáradtság, cinizmus, csökkenő hatékonyság
A szakkönyv szerint a kiégésnek ez a három tünete lehet:
fáradtság és fizikai kimerültség;
a munkától való eltávolodás, negatív, cinikus érzelmek a munkával kapcsolatban;
csökkenő professzionális hatékonyság.
Az orvosi diagnózishoz emellett még ki kell zárni más betegségeket, például a szorongást vagy az alkalmazkodási zavarokat, és a kiégést csak a munkahelyi környezethez kapcsolódóan lehet diagnosztizálni, az élet más területein nem léphet fel a tünetegyüttes (vagy ha fellép, más betegségre utal).
A kiégés veszélye főleg a humán szolgáltatások területén dolgozóknál nagy: először krízisintervenciós központok, egészségügyi és szociális intézmények munkatársainál figyelték meg, de aztán pedagógusoknál, jogászoknál, rendőröknél is tapasztalták. Az elmúlt 45 évben a kiégést nem tekintették önálló mentális betegségnek, de Linda és Torsten H. Voigt kutatók 2017-ben átnézték a téma szakirodalmát, és arra jutottak, hogy így is az elmúlt évtizedek egyik legtöbbet tárgyalt mentálhigiénés problémájának számított. Leginkább azért nem nem kezelték külön betegségként, mert a kutatások a kiégés okaira és körülményeire, nem pedig a diagnosztizálására koncentráltak.
A kérdés most az, hogyan fog javítani a munkavállalók életén az, hogy a kiégést elismerte egy olyan távoli, bürokratikus intézmény, mint az ENSZ egészségügyi ügynöksége. Nem tudni, hogy a WHO döntésével járni fog-e a munkavállalóknak kompenzáció a kiégésért, de nehéz elképzelni, hogy jól járnak azok a dolgozók, akiknek most is alig van hozzáférésük a mentális egészségügyi ellátáshoz. Változás nem a cégektől, hanem törvényektől vagy kollektív fellépésektől várható. Torsten H. Voigt, az RWTH Aachen Egyetem szociológusa a Vice-nak azt mondta:
„Úgy tűnik, van egy korlátja annak, mire képesek az emberek a társadalomban, és hogy hogyan szervezhetik meg a munkát. A technológia ilyen gyors fejlődésével, az automatizációval meg minden ilyesmivel igazából többé nem lenne szükségszerű, hogy mindannyian szarrá dolgozzuk magunkat.”