Miért halnak korán az orvosok? És mit tehetnének másképp?

Az egészégügyi ellátórendszer dolgozói nagyon rossz fizikai és mentális egészséggel mentenek életet nap mint nap. A tudás.hu cikke feltárta a legfőbb okokat, illetve bemutatja a lehetséges megoldásokat is. Papp Magort, az Semmelweis Egészségfejlesztő Központ igazgatóját és Rákosy-Vokó Zsuzsát az Országos Kórházi Egészségfejlesztési Program vezetőjét kérdezték.

A laikus lakosság körében kevéssé ismert, hogy az egészségügyi pálya világszerte az egyik legnagyobb fizikai, mentális és érzelmi terheléssel járó hivatás. A hosszú, akár 24 órás műszakok, az éjszakai ügyeletek és a folyamatos készenléti – egyfajta standby – állapot krónikus alváshiányhoz, a már említett kiégéshez és az egészségi állapot romlásához vezethetnek.

A döntéshozatali felelősség, az életmentés és a páciensek nehéz helyzetével, szenvedésével való napi szembenézés súlyos lelki megterhelést jelent, miközben a rendszer hiányosságai, emberhiány és eszközproblémák tovább nehezítik a munkát. A mentális problémák – különösen a kiégés – az ágazatban különösen gyakoriak.

A dolgozók – ahogy azt a kutatások is pontosan jelzik – érzelmi kimerültséggel, szakmai elégedetlenséggel és morális stresszel küzdenek, amit súlyosbíthat a betegektől vagy hozzátartozóktól érkező verbális agresszió is.

Ugyanakkor a segítségkérés sokszor továbbra is tabunak számít.

A fizikai megterhelés szintén számottevő mértékű, hiszen a hosszú ideig történő állás, a betegek emelése, mozgatása, a rendszertelen étkezés és tartós stressz mind hozzájárulhatnak az anyagcsere- és mozgásszervi betegségek kialakulásához.

Összességében elmondható, hogy az egészségügyi dolgozók saját egészségük megőrzésére gyakran nagyon kevés figyelmet tudnak fordítani. A részletesen ismertetett okok miatt háttérbe szorulnak az egészséges életmód – vagyis a rendszeres testmozgás, a kiegyensúlyozott táplálkozás, a minőségi alvás és a szűrővizsgálatok -legfontosabb tényezői.

Mindez viszont már középtávon is jelentősen rontja életminőségüket és várható élettartamukat.

A szakmát jellemző túlterheltség, a feszített munkatempó, az alváshiány, a rendszertelen étkezés és a mozgásszegény életmód együttesen járulnak hozzá ahhoz, hogy az egészségügyi dolgozók az átlagnál jóval gyakoribbak a szív- és érrendszeri megbetegedések, a 2-es típusú cukorbetegség, az elhízás, az izom- és csontrendszeri problémák, valamint bizonyos daganatos betegségek.

A várható élettartamot a szakterület is befolyásolja; például a sürgősségi orvosok átlagosan csupán 58,7 évig élnek – olvasható  az Infórádió az Egészség frontvonalban elnevezésű év eleji konferenciájának összefoglalójában.

Mint kiderült, a Magyar Kórházszövetség felmérése szerint a mentális egészséget tekintve a helyzet még súlyosabb: míg a magyar lakosság 22 százaléka mutat depressziós tüneteket, az egészségügyi dolgozóknál ez az arány kétharmadra tehető, és több mint felük valamilyen krónikus betegséggel is küzd. A kiégés, a fásultság, a munkahelyi verbális agresszió és a morális frusztráció szinte mindennapos tapasztalat, ahogyan az is, hogy az ellátáshoz szükséges eszközök hiánya miatt gyakran rögtönözniük kell.

Dr. Papp Magor, a Semmelweis Egészségfejlesztő Központ igazgatója szerint ez nem véletlen, ugyanis „az egyetem és a szakképzések is arra kondicionálnak minket, hogy befogadjunk, szintetizáljunk, majd a másik ember problémájára reagáljunk, miközben a saját érzéseinkkel és feszültségeinkkel senki sem tanít meg foglalkozni. A gyógyítók így gyakran úgy élik meg a mindennapokat, hogy érzelmileg elhasználódnak, és a kiégés veszélye fokozatosan, szinte észrevétlenül épül be a munkavégzésbe.

A doktor szerint kulcskérdés, hogy az egészségügyi dolgozók megtanulják felismerni saját határaikat és kifejlesszék azokat a megküzdési stratégiákat, amelyek segítenek visszaállítani az egyensúlyt.

Mindenkinek szüksége van három-négy olyan technikára, ami segít letenni a napi feszültséget, és legalább olyan energiaszinten hazamenni, mint ahogy reggel munkába jött - fogalmazott Dr. Papp Magor.

Dr. Papp Magor szerint már a pályaorientációnál hangsúlyozni kellene, hogy ha segítő szakmát választasz, az élethosszig tartó önismereti út is lesz.

A túlmunka, a kiégés és az „önmagunk háttérbe szorítása” sokszor abból fakad, hogy a rendszeres önvizsgálat, önvédelem nem beépült része a szakmai kultúrának. Noha a sürgősségi ellátásban – például a mentőknél – természetes, hogy a beteg ellátása előtt a saját biztonságukat mérik fel („nem kapunk-e mi is szén-monoxid mérgezést?”), ez a szemlélet még nem általános a gyógyítás más területein.

Tovűábbiak a teljes összeállításban