Miért kellett elveszíteni 4000 embert?

Nagyon könnyű lenne leegyszerűsíteni az egészségügyi szolgálati jogviszony körüli történéseket arra, hogy „Orbán kilóra megvette az orvosokat”, vagy arra, hogy „4000 bátor ember ellent mert mondani az önkénynek”. Nagyon távol áll a valóságtól mindkét értelmezés, írja a Telex.

Ebben a történetben nem hősök, akik most otthagyták az állami kórházakat, és nem megalkuvók, akik maradtak. A kormány és az egészségügyi apparátus egyértelmű súlyos hibái mellett sokszor személyes indíttatású egyéni döntések is szerepet játszottak abban, hogy március elsejétől 4000 emberrel kevesebb orvos és ápoló dolgozik az amúgy is munkaerőhiánnyal küszködő állami egészségügyben (az országos kórház-főigazgató szerdán délután azt közölte: a keddi bejelentéssel ellentétben a 110 ezer egészségügyi dolgozónak nem 5, hanem csak 3,7 százaléka nem írta alá az új jogviszonyról szóló szerződést.)

A Facebookon megjelent posztokban érzékelhető volt, hogy nagyon sok érzelmi motívum is szerepet játszott a szerződések elutasításában. Leginkább talán az háborította fel a dolgozókat, ami a magyar államot olyan sok területen jellemzi: dolgozóit, a köz szolgálatában álló, munkájukat hivatástudatból végző alkalmazottait nem becsüli meg eléggé – nem csak pénzben, de megfelelő elismerésben sem. Több ápoló mondta az elmúlt hónapokban-hetekben, hogy kevés pénzért is szeretik a hivatásukat, a szívüket-lelküket kiteszik a covidos vagy a nem covidos betegekért, fontos nekik a kollegiális közösség, és a mostani kiélezett helyzetben csak két dolog esne jól nekik: ha kérnék és nem utasítanák őket, és ha megköszönnék a munkájukat.

Itt sokszor nem is az állam gesztusai hiányoznak, hiszen a kormányfő vagy politikusok szeretik megköszönni az egészségügyi dolgozók heroikus munkáját, tavaly 500 ezer forintos egyszeri jutalmat is adtak nekik, és minden ellenkező híresztelés ellenére 2016 óta folyamatosan emelik a béreket. Az egészségügyi szakdolgozók legutóbb decemberben kaptak 20 százalékos emelést, és 2022-re egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni annak, mint amennyit 2016 előtt keresett.

Azt viszont nem látjuk sokszor, mi zajlik a kórházak falai között. Milyen atmoszférában kénytelen dolgozni az egészségügyisek. Sokszor nemcsak a kórház falai őrzik a múlt század nyomait, hanem az ott uralkodó hierarchikus rendszer és hangvétel is megmaradt. Mintha a magyar egészségügy nem venne tudomást mindarról, amit az elmúlt harminc-negyven évben már Magyarországon is humánerőforrás-menedzsmentnek neveznek.

Tisztázzuk a következőkben, mik is voltak azok a pontok, amelyek odáig vezettek, hogy a magyar egészségügy 2021 márciusában elveszített 4000 embert.

Miért tiltakoztak ellene, ha emelkedett a fizetésük? Külső szemmel nézve valóban nehéz megérteni, mire volt ez a nagy tiltakozás, amikor az orvosok alapfizetése most valóban akár nettó 200-300 ezer forinttal is emelkedett. Nem nagyon tudunk több évtizedes távlatban ilyen fizetésemelésről a közszférában, amivel ha az osztrák színvonalat nem is, de a román orvosok hasonlóan magasra emelt bérét sikerült elérni. A béremelés azonban most csak az orvosokra vonatkozott, a több tízezer egészségügyi szakdolgozóra nem. Oszd meg és uralkodj, mondták sokan, és az orvosi fizetésemelés különböző erőhatású bérfeszültségeket generált a kórházak falai között orvos és orvos, orvos és ápoló között. 

Az ápolók és asszisztensek csak a kötöttségeket érezték. Feltehetően a most távozók többsége nem az orvosok, hanem az egészségügyi szakdolgozók közül kerül ki. Ők a szerződés aláírásával inkább csak újabb kötelmeket vettek a vállukra. A baj csak az hogy a szakképzett ápolók legalább olyan fontosak, mint a fent már említett traumatológusok vagy aneszteziológusok – nélkülük nem működik az egészségügy. „Nem leszek rabszolga” – hangoztatták többen a Facebookon. Jegyezzük azért meg, hogy a munkaszerződések döntő többsége a világban bizony kemény kötelezettségeket, kötöttségeket és korlátozásokat is szokott tartalmazni, ebben semmi különös nincsen. Ezek a szerződések általában nem arról szólnak, hogy az embernek pénzt fizessenek a szabadideje hasznos eltöltéséért. Az már más kérdés, hogy normális helyeken a szerződések kétoldalúak. A munkavállaló és a munkáltató megállapodik a feltételekről, mindezt rendesen beleírják a szerződésbe, és ha ez mindkét fél számára megfelelő, akkor szerződnek.