Miért nem tudunk szabadulni a hálapénztől?

Akár húsz évbe is telhet a hálapénzrendszer kivezetése a magyar egészségügyből, de ha most nem lépnek a felelősök, soha nem szabadulunk meg tőle. Az évente zsebbe csúsztatott tízmilliárdoktól a betegek jobb ellátást remélnek, a valóságban azonban a rendszert torzítják és bebetonozzák az egyenlőtlenségeket. A Magyar Orvosi Kamara jelentős béremelést és szigorú büntetőjogi szankciókat javasol, amely csak kisebb ajándékok, például csokoládé és kávé elfogadását engedélyezné. A téma magyarországi kutatója szerint ez nem elég, konkrét szolgáltatásokat, például a szabad orvosválasztást kellene fizetőssé tenni, írja a hvg.hu. 

Pontos statisztikák ugyan nincsenek arról, hogy mekkora összeget fizetnek zsebbe orvosaiknak a magyarok, de egy 2017-es tanulmány szerint évente 70 milliárd forintról is szó lehet. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a hálapénzre költött összeg ennél alacsonyabb, de nyolc év alatt így is a duplájára nőtt: míg 2010-ben egy főre éves szinten 1798 forint jutott, addig 2018-ban már 3827.

Nem mindenki ért egyet azzal, hogy az orvosok béremelésével és a szigorú jogi szankciókkal teljesen kezelni lehetne a problémát. A hvg.hu-nak Gaál Péter, a Semmelweis Egyetem oktatója és a hálapénzrendszer hazai kutatója azt mondta: ezek a lépések csak arra adnak választ, hogy az orvosok miért fogadnak el paraszolvenciát, azt viszont teljesen figyelmen kívül hagyják, hogy a betegek tulajdonképpen miért adnak.

„Több kutatás is igazolta már, hogy a betegek nem azért fizetnek, mert hálásak és úgy gondolják, hogy az orvosuk keveset keres. A legtöbbjüknek fogalma sincs, mennyi pénzt visz haza a kezelőorvosuk. A páciensek motivációin tehát nem fog változtatni a béremelés” – mondta.

A szülészorvosok fogadáshoz hasonlóan a legtöbben inkább azért fizetnek hálapénzt, mert attól tartanak, hogy ha nem így tesznek, akkor nem kapnak megfelelő ellátást.

„Általános bizalmatlanság van az egészségüggyel szemben, ami talán még romlott is az elmúlt évtizedekben” – mondta Gaál Péter.

A szakember szerint a hiányhelyzet kialakulásában sok tényező játszik közre, ide tartozik például a teljesítményvolumen-korlát, melynek meghatározott keretén felül a társadalmi egészségbiztosító nem finanszírozza az ellátást. Ez, valamint az egészségügyi dolgozók elvándorlása, és az orvostársadalom elöregedése miatt kialakult orvoshiány oda vezet, hogy Magyarországon jelentős egyenlőtlenségek, illetve esetlegességek vannak abban a tekintetben, hogy valaki mikor és milyen ellátást kap.

Az orvosok béremelése Gaál szerint azért sem fogja teljes körűen megoldani a problémát, mert a havi fix fizetés megemelése önmagában nem ösztönöz arra, hogy több beteget lássanak el, jobban teljesítsenek. A teljesítményarányos finanszírozási ösztönzők kiiktatása pedig oda vezethet, hogy a jelenlegi szinthez képest is csökken az ellátott betegek száma.

Gaál Péter fő eszközként a büntetőjogi szankciókat sem tartja jó ötletnek, az ugyanis csak akkor működik, ha a rendszer szereplőinek csak egy töredéke szegi meg az előírt szabályokat. „Mindenki mellé azonban nem lehet rendőrt állítani, ha senkinek nem érdeke önkéntesen betartani azokat.”

A hosszú távú megoldást ehelyett a hiányhelyzet felszámolásában látja, amit a finanszírozás emelésével, a kapacitás bővítésével és a hatékonyság javításával lehetne elérni. Ez azonban egy 10-15, de sokkal inkább 20 éves program, amit – kormányoktól függetlenül – szisztematikusan és konzisztensen végig kell vinni.

A hosszabb távú átalakítások mellett a hálapénz megszüntetéséhez rövid távú, azonnali intézkedésekre is szükség van, amelyek az egészségügyi dolgozók motivációja mellett a betegek szándékait is figyelembe veszik. A legfontosabb feladatnak azt látja, hogy azonosítsák, miért is fizetnek a betegek. Ezeket aztán konkrét szolgáltatások formájában fizetőssé kellene tenni. Ennek legjellemzőbb példája a pénzért vásárolt orvosválasztás.

Gaál emlékeztetett arra, hogy a szabad orvosválasztásért jellemzően annak ellenére fizettek (fizetnek) a betegek, hogy ehhez nem kapcsolódott hivatalosan megállapított térítési díj. Ezt felismerve a magyar egészségügyben már korábban is voltak próbálkozások arra, hogy a hálapénzt azzal tereljék átlátható, szabályozott keretek közé, hogy az egészségügyi intézmény, illetve a kezelőorvos megválasztását térítési díj fizetéséhez kötik. Ez azonban megbukott, mert a beteg által befizetett összegek nem többletbevételként jelentek meg, hanem annyival csökkent a biztosítótól kapott finanszírozás. Így senkinek nem állt érdekében ezt a rendszert működtetni: a kórházaknak több adminisztrációt jelentett volna ugyanazért a pénzért, a betegek nem látták volna biztosítottnak az ellátásukat, mert a bevétel nem az orvosoknak ment volna, hanem az intézményeknek, az orvosok pedig nem kaptak volna kompenzációt a kieső hálapénz helyett.