Ugyanúgy, mint a gyógyszereknek, az oltásoknak is vannak bizonyos szintű mellékhatásai, és erre fókuszálnak, tele vannak álhírekkel.
Nem lehet konkrét eseményhez kötni, miért lettek hirtelen megint nagyon aktívak az oltásellenes szülők hazánkban. Az azonban rendkívül fontos lenne, hogy az egészségügyi döntéshozók is végre megértessék mindenkivel: a kötelező oltások nem véletlenül kötelezőek, súlyos betegségektől menthetik meg a gyerekeket, írja a Pénzcentrum.
Boldogkői Zsolt biológus, a Szegedi Tudományegyetem professzora a Pénzcentrumnak azt mondta: bár valóban észrevehető a hasonló esetek elszaporodása, nem lehet egy konlrét eseményhez kötni, egyszerűen az interneten most jobb lett a szervezettség az oltáskritikus közösségekben.
Szerintem a közösségi média szervező ereje az oka, hogy most ennyire feléledt az oltásellenésség, konkrétabb eseményhez kötni én nem tudom. Azok az emberek, akiknek ilyen gondolatai vannak, egymásra találnak, egymást "fűzik", erősítik - mondta Boldogkői Zsolt. Azt is hozzátette, hogy a hazai oltási rendszer az egyik legjobbnak és leginkább szabályozottnak számít nemcsak Európában, de világszinten is, ami örvendetes tény. Az persze már kevésbé, hogy a tudatlanság egyre komolyabb mértékben terjed.
Azt azért érdemes tudni, hogy a hazai oltási rendszer az egyik legjobb a világon. Részben a régi rendszerből örököltük ezt a dolgot, de új oltások is - kötelező és ajánlott egyaránt - keletkeztek már a rendszerváltás után is. Úgy tűnik, hogy az egészségügyi hatóság, a kormányzat ezt így komolyan veszi. Fontos megjegyezni, hogy itt rendszerint laikus fülekről van szó, a szülőknek jellemzően fogalma sincs az oltások biológiai hátteréről - fogalmazott a biológus.
Boldogkői Zsolt elmondta, hogy az oltásokkal kapcsolatban gyakorlatilag évtizedek óta kiirthatatlanok az álhírek, melyek most jellemzően a közösségi médiában kaptak táptalajt. A legjobb példája ennek az a konspirációs teória, hogy a védőoltások autizmust okoznak - ezt a tételt azóta szerszer cáfolták meg, mégis erősen tartja magát a hasonló gondolkodású közösségekben.
Az emberben vannak negatív ösztönök, amik fölébreszthetők, a félelmek, a mérgektől való tartás, hogy így mondjam: tehát valamilyen méregnek gondolják, és a neten terjengenek is különféle álhírek, vagy esetleg olyan hírek, amik jelentősen el vannak túlozva. Ugyanúgy, mint a gyógyszereknek, az oltásoknak is vannak bizonyos szintű mellékhatásai, és erre fókuszálnak, tele vannak álhírekkel, komoly túlzásokkal - mondta Boldogkői Zsolt. Hozzátette még: nagyon fontos lenne, hogy a szülők megfelelően tájékozódjanak, de felelőssége van az egészségügyi rendszernek is, hogy a megfelelő információkat juttassa el a szülőknek, különösen akkor, ha gyerekét "felmentetni" akarná a kötelező védőoltások alól.
Egyrészről nyilván a szülői aggodalom is párosulhat ezzel a dologgal, hogy mi történik, hogyha a gyerekekbe majd még egy oltást fecskendezünk. Másrészt viszont a szülői alapállásnak annak kéne lenni, hogy utánanézzenek, hogy mi a valódi helyzet. Itt lenne a szerepe a tudományos és orvosi közösségnek, hogy sokkal nagyobb szerepet kéne bevállalni, hogy fellépnek ezek ellen, és hitelesen tájékoztatnak. Be kell jutni az ő véleménybuborékukba, ami azonban nagyon zárt dolog. Én ezt próbáltam meg annak idején, amikor elvállaltam a vitákat ezekkel az emberekkel: hogy milyen hatása volt az egy más kérdés, nehéz megítélni, de valahogy ezt meg kell tenni, mert itt nem csak az oltásellenesség van jelen, hanem eleve a globális tudományellenesség világszerte sokkal komolyabb problémákat fog szülni - zárta gondolatait a biológus.
További részletek a Pénzcentrum cikkében.