„Mikor beszélhetünk szocialista egészségügyről?”

Az úgynevezett „jóléti társadalmakban” is nagy, sőt egyre nagyobb gond az, hogy a kórházak egészségügyi üzemekként, üzleti irányelvek szerint működnek. Ennek a profitorientált szervezésnek a közegészségügyi, szociális, s nem utolsósorban ökonómiai problémáiról a Mérce is több írást közölt már, illetve arról, hogy vajon mi lehet a kiút Szolidaritás a válságban címmel egy egész cikksorozatot. Vargha Dórát, a University of Exeter és Humboldt Universität professzorát kérdezte a mérce.hu.

- Az egészségügy működése, a szociális infrastruktúra tisztán árulkodnak az a közjó, a közérdek, szemléletének fennálló politikai, társadalmi értelmezéséről. Ezek tekintetében melyek a kutatásban vizsgált országok alapvetései?

- Eléggé változóak. Kelet-Európán belül is sok eltérés volt a szocialista rendszerek és az azokat alátámasztó ideológiai és gyakorlati megközelítések között, nem is beszélve az ún. harmadik világbeli szocialista országokról, gondolva itt például az afrikai szocializmusokra, vagy az átmeneti és folyamatosan változó latin-amerikai vagy kelet-ázsiai kontextusokra. Bizonyos egészségügyi struktúrák vagy gyakorlatok többféleképpen, különböző okokból is létrejöhettek.

Egyrészt voltak olyan megoldások, amiket szocialista ideológia és alapelvek támasztottak alá. Ez létrejöhetett nyugati országokban is: elég például az angol NHS-t említeni, amelynek eredeti elgondolását a Socialist Medical Association-ben dolgozták ki. De lehettek olyan struktúrák és gyakorlatok is, amelyeknek nem volt közük a szocialista eszmerendszerhez, de történetesen államszocialista országokban jöttek létre, vagy ott voltak jelen.

Ennek például akkor lehetett különös jelentősége, amikor az amúgy nem szocialista elgondolások, technológiák vagy módszerek a szocialista világ kapcsolatrendszerén tudtak vándorolni viszonylag könnyen – vakcinák, laboratóriumi eljárások például.

Végül kényelmi szocialista egészségügyről is beszélhetünk, ezt például Latin-Amerikában is megfigyelhetjük, amikor egy bizonyos egészségügyi kihívásra alkalmaztak szocialista eszmerendszerből jövő megoldásokat, mert épp az volt a megfelelő. Ez azonban részleges és sokszor átmeneti jelenség volt.

Visszakanyarodva a kérdéshez, minket az érdekel legfőképpen, hogy mik voltak azok a közös nevezők, amelyek összekötötték ezt a politikailag, kulturálisan és tudományosan is sokszínű világot – mikor beszélhetünk szocialista egészségügyről, és tulajdonképpen mit is értünk alatta. Részben erre is irányul a kutatás. Előzetesen két dolgot viszonylag biztosan lehet állítani.

Egyrészt a betegségek és egészségügy úgy általában inkább társadalmi jelenségként jelentek meg a prioritások között. Az egészségügy a forradalmi folyamat része volt, elválaszthatatlan a politikai és társadalmi törekvésektől, és mindezért fontos helyet töltött be a megelőző orvoslás és népegészségügy, melyet nem választottak el nagyon élesen a betegségek kezelésétől és a specializált szakorvosi ellátástól.

Ez természetesen nem feltétlenül jelentette azt, hogy mindezt sikerült is a gyakorlatban megvalósítani, vagy hogy mindettől mindenhol nagy erőfeszítéseket tettek volna. A legtöbb országban, így Magyarországon is, az egészségügyi minisztérium volt az egyik legszegényebb a kormányzati egységek közül. A másik nagyon fontos elem természetesen a hozzáférés kérdése, tehát hogy ki jogosult ellátásra. A szocialista egészségügyi szervezés egyik alapvető eleme volt a vidéki egészségügyi ellátás fejlesztése, az ingyenes ellátás vagy az egészségbiztosítás kiterjesztése mindenki részére.