Milyen szelekciós elvek működnek az egészségügyben?

Az előnyös pozíciók elérésének feltétele a politikai-pénzügyi elittel ápolt jó kapcsolat, miközben a társadalom elvárása az, hogy a gyógyítás rendszerében ne kapjanak erőre a más területeken érvényes szelekciós elvek - állítja a Figyelőnek adott interjújában Oberfrank Ferenc, aki szerint az évtizedes csalódottság, a felbomlani látszó kollegialitás skizofrén állapotot idézett elő az orvostársadalomban. Az interjú már elérhető a figyelő online-on.

- A rendszerváltás előtti időszak minden szempontból irracionális volt, hiszen a józan észnek ellentmondóan próbált működtetni egy országot, az összeomlása is szükségszerű volt. Az emberek nem azt várták a „váltástól", hogy attól kezdve majd ők „uralkodnak" és közvetlenül beleszólnak az erőforrások elosztásába. Azt remélték, hogy a szakmaiság és a józan gondolkodás meghatározóvá válik mind a köz- mind a magánügyekben. Sajnos, ahogy más területeken sem, úgy az egészségügyben sem ez vált meghatározóvá. Megjelentek új szereplők, de mintha a hagyományos érvényesülési stratégiák válnának be továbbra is.

Mintha továbbra sem a legrátermettebbek, a leginnovatívabbak kerülnének helyzetbe, hanem azok, akiknek az önfeladást is vállalóan magas az együttműködési hajlandóságuk és a legagresszívabb törtetők. Persze közöttük is akad, aki jól ért az adott területhez, viszont az egészségügyiek és a társadalom túlnyomó többsége úgy gondolja, hogy nem elég a rátermettség, a sikerhez „ügyesség" is kell - mondta el Oberfrank Ferenc.

Az egészségüggyel kapcsolatban az emberek abban bíznak, hogy a rendszer döntéshozói, véleményvezérei és szakemberei nem ilyen szempontok alapján kerülnek pozícióba, tehát például a professzor valóban a szakmája csúcsán van, a kórházigazgató nem a saját és a kinevezését elintéző zsebére dolgozik. Azt várja a társadalom, hogy a gyógyítás rendszerében nem a más területeken látványosan megmutatkozó szelekciós elvek érvényesülnek. Akár egy a sajtóban megjelent botrány, akár a mindennapi tapasztalat által előhívott kétely és csalódás óriási szorongást okoz az emberekben.

Hasonlóan a politikához és a gazdasághoz, a média az egészségügyben is a hatalmi harcok eszközévé, tényezőjévé lett. Pedig ahogy a többi szektorban, úgy az orvosi világban sem mindig azokat emeli fel a média, akik tényleg jó orvosok és példaadóak a szakma számára. Az „ügyesek" jól tudják használni a médiát is. Tudjuk, hogy utóbbi több fogyasztót remél a botrányoktól, mint a hiteles és alapos tájékoztatástól, de mindig tudja, hogy kiket lehet és kiket nem kiszerkeszteni. Ebbe nem tudunk beleszólni, de az egészségügyi etikának, orvosetikai kódexnek meg kell teremtenie az összhangot az orvosok médiabeli szereplése és az alapvető etikai elvek érvényesülése között.