Minden ötödik embert érinthet az imposztor-szindróma

Kétszeres Oscar-díjas színész, aki úgy érzi, hamarosan mindenki megtudja, hogy csaló, olimpiai bajnok tornász, aki attól tart, érdemtelenül érte el az eredményeit és le fog bukni. Tom Hanksről és Suni Lee-ről van szó, akik egyaránt imposztor-szindrómával küzdenek – ahogy egyes források szerint akár minden ötödik ember is érintett lehet. Felházi Anett pszichoanalitikus, klinikai szakpszichológus évek óta kutatja a szorongásos betegséget, a szakembert többek között arról kérdezte a 24.hu, hogy milyen tünetekkel jár, kiket érinthet és egyáltalán kezelhető-e az imposztor-szindróma.

Az imposztor-szindróma kifejezés az elmúlt pár évben kezdett beszivárogni a közbeszédbe, egyre többen diagnosztizálják magukat, és jelentik ki, hogy küzdenek ezzel, miközben egyelőre csak homályos, leegyszerűsítő definíciók ismertek. Vajon mennyire lehetnek képben az érintettek, hogy pontosan milyen betegségben is szenvednek?

A kérdés inkább az, hogyha valakinek van ilyen problémája, szorongása, fel meri-e vállalni. Nehezíti a helyzetüket, hogy az imposztor-szindrómának nemzetközi összevetésben sincs túl nagy irodalma. A jelenséget először Pauline Clance írta körül 1978-ban, a nyolcvanas években került be igazán a szakirodalomba, és ekkor kezdték megismerni a laikusok is annak ellenére, hogy a pszichoanalitikus irodalomban már a 30-as, 40-es évektől találunk utalást az imposztor érzésekre vagy az imposztor-szindrómára. Viszonylag kevés szakirodalmi hivatkozást találtam, ami az imposztor-jelenség mélyebb dinamikájával foglalkozna, ugyanakkor a WHO már a 2010-es évektől felhívta a figyelmet, hogy ez egy szorongásos megbetegedés vagy zavar, amely sok pszichoszomatikus, szomatikus tünettel jár, azaz komolyan kell venni.

Mi a különbség az imposztor érzésekkel vagy az imposztor-szindrómával küzdők között?

Ez megközelítés kérdése. A politikailag korrektebb megfogalmazás imposztor érzésektől szenvedő kifejezést használ, más az imposztor-szindrómát. De akár így, akár úgy fogalmazzuk meg, az érintettek ugyanazoktól a belső konfliktusoktól szenvednek, ott van bennük a szégyenérzet, az alkalmatlanság vagy a leértékeltség érzése.

Ez lenne az imposztor-szindróma definíciója?

Inkább úgy fogalmaznám meg, hogy az imposztor-szindrómások azok a bizonytalan személyek, akik valódi sikereik, jó teljesítményeik ellenére azt élik meg, hogy ők valójában csalók, nem is alkalmasak a pozíciójukra, bűntudattal, szorongással, félelemmel vannak tele, arra számítanak, hogy bármikor lebukhatnak, a közösség elutasítja, megszégyeníti, elzavarja őket. A szindrómát az énképben vagy az énérzet állandóságában való kételkedés jellemzi.

Továbbiak a teljes beszélgetésben