Mitől szenved a magyar beteg?

Ha netán azt hinnénk, a hálapénz ügyében fordulatot jelent, hogy most először elbocsátottak egy orvost amiatt, hogy magának vastagabb borítékot követelt, Kovácsy Zsombor gyorsan kiábrándít: nincs olyan területe az egészségügynek, amit ne szennyezne a hálapénz. Kovácsy Zsombor a megszüntetett Egészségbiztosítási Felügyelet elnöke volt, emellett orvos, egészségügyi szakjogász és ügyvéd, aki korábbi megbízatása és jelenlegi praxisa alapján állítja: a korrupcióval átitatott magyar egészségügyben orvos és beteg ugyanúgy szenved. A diagnózis tehát adott, de van-e gyógymód?

– Bizonyítani ugyan nem tudták, de kizárni sem, hogy a Péterfy Sándor Utcai Kórházban két hete az egyik orvos kevesellte a neki szánt hálapénzt. A botrány hatására kirúgták. Ilyen még nem történt magyar kórházban. Ez lenne a fordulat a hálapénz ügyében?

– Mindig van egy felfújt ügy, amin jól felháborodunk, miközben pontosan tudjuk, hogy nincs olyan területe az egészségügynek, amit ne szennyezne át mélyen a hálapénz. Megtisztulás csakis akkor jöhet, ha végre szembe merünk nézni vele és reális megoldást kínálunk. Például jó az a kezdeményezés, hogy a kezdő orvos extra juttatásért vállalja, hogy nem fogad el hálapénzt. Az nyilván illúzió, hogy valaha egy sztárnőgyógyász fizetését tudja majd nyújtani a rendszer minden orvos számára, de cél lehet, hogy belátható időn belül a túlnyomó többség válassza a becsületes utat. A hálapénz az erkölcsnek egy olyan mély problémája, amelyről mindenki tud, de nem igen beszél róla, ugyanis senkinek sem érdeke – látszólag. Pedig a jelenleg erkölcsileg és anyagilag a szakadék szélén táncoló, a korrupcióval átitatott magyar egészségügyben orvos és beteg ugyanúgy szenved.

– Ügyvédként hallott már olyan panaszosról, aki nem adott hálapénzt és emiatt hátrányt szenvedhetett?

– Ügyvédhez általában az jön, aki adott ugyan hálapénzt, de nem úgy sült el a dolog, ahogy azt ő kalkulálta. Vagyis fizet, de az persze nem tiszta, mit is várhat el cserébe. Neki mégis van valamilyen elvárása, ha pedig nem teljesül, azt átvágásnak érzi. Holott az egész rendszer ebben a formában nem más, mint egy nagy átverés. Mendemondák, hiedelmek szövevénye. A hálapénz pedig mélyíti az amúgy is megcsorbult bizalmat és hamis illúziót keltve elfedi a meglévő hiányokat.

– Miféle hiányokat?

– Hogy nem a betegség határozza meg az ellátás szintjét, hanem az, hogy ki hol lakik. Hatalmasak a különbségek, például a krónikus ellátásban, az otthonápolásban: van, ahol versengenek a szolgáltatók, míg máshol ilyen ellátás egyáltalán nincs. De a várólisták is súlyos rendszerhibát tükröznek. Hogyan lehet az, hogy egy város egyik kórházában egy hetet, míg ugyanannak a városnak a másik kórházában hosszú hónapokat, akár éveket kell várni ugyanarra a műtétre? Van, ahol átlagosan 90 nap a várakozás, de havonta egyetlen beteggel rövidül csak a lista, ez vajon hogyan lehetséges? És az elfogadható, hogy van, ahol egyetlen beteg szerepel a várólistán? Ugyan szintén mendemonda, de mégis sokak meggyőződése, hogy egyes onkológiai szerekhez csak az jut, aki fizet, így érthető, hogy minden érintett inkább mélyen a zsebébe nyúl, csakhogy neki biztosan jusson. Ha nem egy központilag irányított, az ellátást és az ellenőrzés minden pontját egy kézben tartó rendszer lenne, hanem egymással versengő szolgáltatók, akkor kiderülnének az ilyen anomáliák. De ma ez senkinek sem érdeke.

A teljes interjú