MKSZ: Örömök, aggodalmak és tiltakozások

Nem csodákat kell tenni, hanem rendesen működtetni a rendszert - ez a címe dr. Svébis Mihály cikkének, amely a Magyar Kórházszövetség XXIX. április 26-28-a között Siófokon tartandó Kongresszusa alkalmából írt. A kórházszövetség elnökének gondolatai a Kórház című szerdán megjelent lapban olvasható.

Magyarország lakossága elsődleges jelentőséget tulajdonít az egészséget és az egészségügy helyzetét érintő kérdéseknek, körülményeknek, céloknak és terveknek – ez derül ki a legújabb közvélemény-kutatási adatokból, amelyek visszaigazolják a Magyar Kórházszövetség korábbi állásfoglalásait, és egészségügyi vezetőként magam is ezt tapasztaltam e villámgyorsan tovareppent, időnként viharokkal teli, gyakran kitartást igénylő, de sikereket is tartogató évben. A Magyar Kórházszövetség Elnöksége ennek megfelelően üdvözli, hogy ismét emelkedni kezdtek az egészségügyre fordított közkiadások, és szintén támogatandónak tartjuk, hogy a többletforrások elsőként az ellátást kiemelten befolyásoló területek legsürgetőbbikére, a humánerőforrás válságának megoldására összpontosulnak. Nyilvánvalóvá vált, hogy az egészségügy, azaz egészségünk ügye és betegségeink kezelésének feltételrendszere mára még inkább jelentős, nemzeti üggyé vált.

Számos változást éltünk meg egy év leforgása alatt: ide tartozik az ágazat jelentős részének államosítása, valamint a keresetek növelése a célzott béremelési programok mentén. Ugyanakkor kollégáimmal együtt valljuk, hogy a béremelések területén további – hasonló nagyságú – lépések szükségesek ahhoz, hogy az egészségügy hazánkban is elérjen az ágazati rangsorban a nemzetközi statisztikák szerinti felső harmadba. Belátható céldátumot kell rögzíteni arra is, hogy az egészségügyi és az egészségügyben dolgozók bére nominálisan is megközelítse az uniós átlagot. Utóbbiaknál létfontosságú a garantált bérminimum miatt is összecsúszott bértáblák kiigazítása, már a közeli jövőben. Előrelépés tapasztalható a szűrőprogramok megvalósításában, valamint a betegbiztonság területén, és módszeres munka folyik, sőt, az első eredmények is látszanak a várólisták csökkentését tekintve.

Mi, az egészségügyben dolgozó vezetők, akik közvetlen rálátással és első kézből szerzett tapasztalattal rendelkezünk a napi gyógyítás gyakorlatáról, „életmentőnek" tartjuk a múlt év végi adósságrendezést, ugyanakkor ismételten felhívjuk a döntéshozók figyelmét arra, hogy a kórházi dologi kiadások hasonló mértékű, előre tervezett emelése a jelenlegieknél hatékonyabban és gazdaságosabban szolgálná az intézmények konszolidációját.

Örömmel látjuk, hogy sikeresen zárultak a 2007–2014 közötti uniós ciklus egészségügyi beruházásai, így több mint 500 milliárd forintnyi fejlesztési forrás csatornázódott az ágazatba. E projektek ékesen bizonyították, hogy az egészségügyi ellátás finanszírozásáért felelős döntéshozók és más vezetők képesek koherens fejlesztéspolitikai célokat megfogalmazni és azokat maradéktalanul megvalósítani. Jó hír, hogy az Egészséges Budapestért Program keretében megújulhatnak végre fővárosi kórházak is a vidéki intézmények után, hiszen ezen a területen a következő időszakban a lépéshátrányba került fővárosi egészségügyi ellátás fejlesztésének kell abszolút elsőbbséget kapnia. Már most fel kell készülnünk azonban arra, hogy elegendő fedezet álljon rendelkezésre a megvalósult fejlesztések átadás utáni működtetésére, és gondoskodnunk a most telepített infrastruktúra néhány év múlva szükségszerűvé váló karbantartására vagy akár korszerűsítésére és pótlására – különös tekintettel arra, hogy később ezekre nagy valószínűséggel nem állnak majd rendelkezésre uniós források.

Nem tudunk ugyanakkor elmenni az egészségügyi kancelláriák ma is kidolgozatlan rendszere keltette aggodalmak mellett. A Kórházszövetség kevéssé örömteli eseményként élte meg, hiszen szakmailag támogathatatlannak és kifejezetten veszélyesnek tartja a gazdasági-pénzügyi alkalmazottak központi állományba helyezésének jelenlegi terveit. Az ágazat irányító, ellenőrző és finanszírozási rendszerének ismételt átszervezésével kapcsolatos aggályainkat továbbítottuk a döntéshozóknak is. Leveleinkben kritikával illettük először a tervezett kancellári rendszer kialakítását, majd a pénzügyi-számviteli dolgozók Állami Egészségügyi Ellátó Központba való „áttelepítését", hangsúlyozva és nyomatékosítva, hogy nem az általunk is szükségesnek tartott változtatásokat kívánjuk megakadályozni, ám a jelzett eszközöket és a hozzánk eljuttatott elképzeléseket nem tartjuk alkalmasnak az ágazat problémáinak átfogó megoldására. Tagkórházaink vezetői folyamatos szakmai fenntartásokat hangoztatnak az egészségügyi háttérintézmények sorsa miatt is.

Szintén tiltakozásunkat fejeztük ki azzal a gyakorlattal szemben, hogy az egyes ellátó-intézmények ellenőrzései során fellelt problémákat egyesek kizárólag az érintett intézményi menedzsmentek nyakába kívánták varrni, holott e problémák kialakulása és kezelése ennél sokkal szélesebb felelősségi kört érint. Nem segítette a kórházi vezetők helyzetének stabilizálását lejárt, illetve folyamatosan lejáró szerződéseik „lebegtetése" sem. A stratégiai tervezéshez vagy a folyamatos kórházi válságmenedzseléshez nélkülözhetetlenek a stabil munkajogi helyzetű, az ágazati felső vezetés által is megerősített intézményvezetők.

A Kórházszövetség Elnöksége védi a nagy múltú szervezet érték- és érdekrendszerét, ezért ragaszkodik a folyamatos szakmai konzultációhoz, mielőtt véleményét kinyilvánítja. Az Elnökség a tisztújítás óta eltelt évben is komolyan vette a tagkórházak tisztségviselőinek hozzánk eljuttatott meglátásait. Az elmúlt évben felmutatott sikerek azt bizonyították, hogy eredményeket ott tudunk elérni, ahol szakmai, társadalmi és politikai konszenzust sikerül kialakítani – ellenben kudarcot vallottak azok a kísérletek, amelyeknél az ágazat szereplői konfrontálódtak egymással.

Elnökségünk soha korábban nem tartott ennyi rendkívüli ülést, és megkockáztatom, hogy szakmai vitáink sem nyúltak az előző években ilyen hosszadalmasra. Az elnökségi ülések ma is élénk, javaslatok nyílt átbeszélésére alkalmas, érveknek teret engedő fórumok. Az Elnökség tagjainak hozzáállása – csakúgy, mint az évek alatt rendszeressé vált találkozói a fővárosban és kihelyezett üléseken az ország szinte minden pontján –, valamint őszintesége és az összetett folyamatokat árnyaltan feltáró szemlélete a most kezdődő, második elnöki évemben is támaszává válhat minden szakpolitikusnak és egészségügyi vezetőnek, aki alkotni, építeni és változtatni szándékozik a magyar egészségügyi ellátás jobbítása érdekében.

Pezsgő, vitázó, szakmai érvelésekben gazdag három napot kínálunk a Magyar Kórházszövetség idei konferenciáján: kerekasztal-beszélgetést szervezünk az Egészségügyi Szolgáltatási Térről, a kórházak közötti együttműködések buktatóiról és az integratív működés előnyeiről, valamint az innovatív eljárások finanszírozhatóságáról olyan népegészségügyi jelentőségű területeken, mint a kardiológia, a gasztroenterológia, a sebészet és az onkológia. Megkerülhetetlen és igen „forró" szakmapolitikai kérdéseket feszegetünk, ilyen például az orvosi életpálya, beleértve rezidenseink sorsát is. Idén is beszélünk a folyamatosan aktuális konfliktuskezelési és kiégéselkerülési technikák terjesztéséről és használatáról, friss helyzetképet rajzolunk az elvándorlás és a pályaelhagyás okozta válságról, különös tekintettel szakdolgozóink mindennapos küzdelmeire.

A magyar egészségügy politikai viták kereszttüzében áll, és ma már messze nemcsak az egészségügyben dolgozók reménykedéseinek fősodrában kap helyet. Meggyőződésem, hogy az év legnagyobb szabású egészségügyi rendezvénye idén is hozzájárulhat közös egészségÜGYünk jobbításához. A Magyar Kórházszövetség nevében bizton állíthatom, hogy a magyar kórházigazgatók legjava továbbra is elkötelezett híve egy jól működő, hatékony és humánus egészségügyi ellátórendszer kialakításának és működtetésének, és rendületlenül hisz abban, hogy a beteg java a legfőbb törvény –„salus aegroti suprema lex esto".