Mi kell az élethez? Egészség és béke.
Faddért kitüntetést kapott Mosonyi Erzsébet. Egészség és béke – ez vezérli dr. Mosonyi Erzsébetet, Fadd háziorvosát, aki negyven éve szolgálja a település lakóit, és aki a közelmúltban vette át a Fadd Nagyközségért Kitüntető Címet. Dr. Mosonyi Erzsébet hálás az elismerésért és a faddiak szeretetéért – olvasható a teol.hu portálján.
A kitüntetett háziorvos elmondta, sokat köszönhet szüleinek, akik taníttatták, egyébként nemcsak őt, de hat testvérét is, így mind a heten diplomát szereztek. De köszönet jár férjének is, aki mindig támogatta.
Dr. Mosonyi Erzsébet 1973-ban az előző családorvos, dr. Csehák Judit kérésére és persze férje miatt tért vissza szülőfalujába. Az egyetem elvégzése után, 1972-ben ugyanis a hévízi honvéd kórházban kezdett reumatológusként. Háziorvosi pályája nehezen indult, szerencséjére az akkori felülvizsgáló főorvos, Fetzer Ágnes sokat segített neki tanácsaival. Azóta a doktornő, akit a helyiek gyakran „Erzsiznek" és nem „doktornőznek", két szakvizsgát is tett, jól felszerelt rendelőben két asszisztenssel 2400 pácienst lát el. Szeret továbbképzésekre járni, szabadidejében pedig nagy klasszikusokat olvas, és komolyzenét hallgat – mutatja be röviden a kitüntetett háziorvost a teol.hu portálja.