Véget ért a megyei önkormányzat és a Hetényi Géza kórház megyei szűrőprogramjának őszi szakasza.
Összesen tíz, ezer fő alatti kistelepülésen jártak a kórház rendelőintézetének munkatársai, tavasszal pedig újabb három községben folytatódnak a vizsgálatok. Az idei évi utolsó megyei egészségügyi szűrés helyszínén, Mesterszálláson tartott közös tájékoztatót Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke és Dr.Bene Ildikó, a megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet főigazgatója az elért eredményekkel és tapasztalatokkal kapcsolatban – írja a Szoljon.hu portálja.
Az idei szűréseket záró sajtótájékoztatón Kiss Gábor, a házigazda település polgármestere köszöntőjében elmondta, hogy kiemelten kezelték a lakosok mozgósítását. Minden mesterszállási háztartásba tájékoztatót juttattak el a két napos egészségügyi szűrőprogramról, ennek köszönhető, hogy sokan vettek részt a szűréseken. Jól látszik, hogy rendkívül sikeres kezdeményezésről van szó, amelyre nagy igény mutatkozik Jász-Nagykun-Szolnok megye kistelepülései körében. Minden elismerésem azoké a szakembereké, orvosokat, asszisztenseket és egyéb egészségügyi dolgozókat beleértve, akik szabadidejüket és energiájukat nem kímélve teszik a dolgukat és végzik a szűréseket megyehatáron belül és országhatáron túl – fűzte Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke.
Dr. Bene Ildikó főigazgató kiemelte: egy egészségügyi intézmény elsődleges feladata ugyan a gyógyítás, de a megyei kórház szakemberei komoly prevenciós tevékenységet is folytatnak.
A kihelyezett, kistelepülési szűrések kötetlenebb közegben zajlanak, így többen veszik a bátorságot, hogy eljöjjenek és megvizsgáltassák magukat. Sok komoly problémát tudtunk megelőzni ezeknek a szűréseknek a segítségével – húzta alá a főigazgató, hozzátéve azt is: Példaértékű, hogy nem öncélú kezdeményezésről beszélhetünk, hiszen kollégáim azonnal előjegyzésbe veszik azokat a betegeket, akikkel további teendő merül fel a vizsgálatok során.
Évek óta látjuk, milyen nagy jelentősége van a kistelepüléseken élők életében egy-egy ilyen szűrőprogramnak. Az alapvető vizsgálatoknál – szív- és érrendszeri, belgyógyászati, bőrgyógyászati, légzésfunkciós és szemészeti vizsgálatok – megpróbálunk kicsivel többet adni. Meghallgatjuk a szűrésen résztvevők egyéb jellegű egészségügyi panaszait, tanácsokat adunk, illetve a megfelelő szakorvoshoz irányítjuk tovább őket – húzta alá dr. Mózer Erzsébet, a Rendelőintézet vezető főorvosa.
A szűrőprogram első üteme 2013. október és november hónapban tíz településen megvalósult, az idei évi utolsó állomása Mesterszállás volt. A további három település – Kétpó, Tiszaigar, Nagyrév – szűrése 2014 tavaszán történhet meg – jegyzi meg a portál.