41 megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztatnak a sarkadi rehabilitációs üzemben.
Egy hónappal ezelőtt kezdődött meg a munka Sarkadon, a füzesgyarmati székhelyű Ösvény Esélynövelő Alapítvány rehabilitációs üzemében, ahol 41 megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztatnak. Emellett az alapítvány 16 sarkadinak a békési telephelyén biztosít munkát – olvasható a beol.hu portálján.
Az előző év elején sok megváltozott munkaképességű munkavállaló keresett meg azzal, hogy szükségük lenne valamilyen munkahelyre, mivel kevés az a jövedelem, amit ellátásként kapnak. Ezért a tavaly áprilisi képviselő-testületi ülésen felvetettem a témát, és elindult egy folyamat – mondta dr. Mokán István, Sarkad alpolgármestere, aki megkérte az Ösvény alapítványt létrehozó Bere Károlyt, Füzesgyarmat polgármesterét, illetve Hegedűs Zsolt ügyvezetőt, hogy segítsenek.
Közös erővel, baráti hozzáállással és a képviselő-testület támogatásával sikerült beindítani az üzemet Sarkadon, ahol 41-en dolgoznak, közülük hárman segítők, nyolc órában tevékenykednek, a többiek mindannyian megváltozott munkaképességűek.
További részletek a weboldalon.