Nézzük meg, mi a különbség, ha Győr-Moson-Sopron megyében vagy Budapesten ér minket baleset.
Egyelőre nincs rá pénz, és a helye sincs meg annak az új kórháznak, aminek az építését a Fidesz-frakció múlt heti ülése után jelentették be. Rogán Antal ezt az ötletet is elterelésből dobhatta be, hogy lenyugtassa a kedélyeket az egészségügy küszöbön álló nagy átalakítása előtt. Pedig egy új budapesti kórház felépítése – a kilencosztályos iskolához hasonlóan – egyáltalán nem földtől elrugaszkodott ötlet. Sőt, kifejezetten szükség volna rá.
Ezt erősítette meg az Indexnek Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke is, akit kellemes meglepetésként ért a hír. Azon amúgy már nincs is mit csodálkozni, hogy az egyik legbefolyásosabb egészségügyi érdekképviselet vezetője is a hírekben hallott először a Fidesz-frakció által most éppen nagyon fontosnak tartott új budapesti kórházról írja a lap összeállításában. Az agglomerációval együtt Budapesten 3-3,5 millió ember akkut ellátását kell megoldani. A budapesti sürgősségi ellátás azonban rendkívül széttagolt, magyarázta Velkey. Nagyon sok nagy tudású szakember és team működik, ők azonban szét vannak szórva az egyes kórházak, országos intézetek és egyetemi klinikák között. Gyakran nagyon rossz körülmények között végzik a munkájukat, miközben vidéken már jóval modernebbek a kórházak. A mai káoszról is - a teljes cikkben