Van-e a súlyos fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg gyermekek megfelelő ellátását biztosítani tudó nevelőszülő?
A jövőben a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermekeket is nevelőszülőnél kell elhelyezni – derül ki a Magyar Nemzet által megismert minisztériumi előterjesztésből. Az ombudsman már hosszú ideje kéri, hogy ne automatikusan intézetbe kerüljenek az érintett gyerekek, hiszen állapotuk sokszor nem indokolja ezt. Kérdés azonban, lesz-e elég nevelőszülő, hiszen az elmúlt években még a korábbi törvényi előírásokat sem sikerült betartania az államnak.
A szaktárca korábbi érdeklődésünkre ezt azzal indokolta, hogy a gyermekek fokozott ápolási, gondozási igénnyel járó fogyatékossága, tartós betegsége akadályozza a nevelőszülőhöz való áthelyezésüket. Most azonban a kormányzat mégis engedett a jogvédői nyomásnak, és a fogyatékkal élők nevelőszülőkhöz kerülését is lehetővé teszi.
Kérdés azonban, hogyan oldja meg a szaktárca a helyzetet, hiszen eddig is kevés volt a nevelőszülő, ráadásul a számuk 2013-ról 2014-re 8 százalékkal csökkent: míg három évvel ezelőtt 5753 nevelőszülőt tartottak nyilván, 2014. év végén már ennél több mint háromszázzal kevesebbet, csupán 5417 főt. Idén év végéig ráadásul a hatályos törvény szerint a gyermekotthonok kiürítésének utolsó lépcsőjeként az összes 6 és 12 év közötti, eddig otthonban élő gyermeket is nevelőszülőhöz kell adni. Ők az év elején összesen 4616-an voltak, ami azt jelenti, hogy a fogyatékkal élő gyerekekkel kiegészülve akár több ezer új nevelőszülőre lehet szükség a következő hónapokban.