A bakteriofágok olyan vírusok, amik csak baktériumokban képesek szaporodni, az emberre nem jelentenek veszélyt.
A legerősebb antibiotikumoknak is ellenálló baktérium fertőzött meg három beteget az Uzsoki Kórházban. Az ilyen baktérium ellen is lehetne hatékony gyógyszert fejleszteni, csak éppen nem éri meg. Viszont van egy másik megoldás, mondta az ATV-ben Lisziewicz Julianna biológus, immunológus.
Az antibiotikumok óriási tudományos és orvosi áttörést jelentettek a halálozás visszaszorítására. Ugyanakkor nagyon sokféle antibiotikum van manapság, ezek azonban specifikusak bizonyos baktériumokra, és mindig kialakul rezisztencia, ellenállóképesség velük szemben. „Az Uzsoki kórházi eset kapcsán is arról van szó, hogy a legerősebb antibiotikumoknak is ellenáll ez a most felbukkant baktérium”, magyarázta Lisziewicz Julianna.
„Erre persze szintén ki lehetne fejleszteni egy hatékony antibiotikumot, ám a gyógyszeriparnak ez nem éri meg, mert egy nagyon ritka betegségről van szó: ha évente legfeljebb száz beteg kapja el a világon ezt a baktériumos fertőzést, még ha halálos is, egy új gyógyszer fejlesztésébe nem fognak pénzt fektetni”, mondta a szakember.
Ráadásul rengeteg olyan antibiotikum-rezisztens baktérium van, ami halált okoz kórházi fertőzésekben. A kérdés az, hogy miként gyógyíthatók az ilyen ritka betegségek.
Az úgynevezett fágterápia egy személyre szabott gyógymód, amit már több országban engedélyeztek: Belgiumban, Grúziában, Oroszországban. Magyarországon és a legtöbb európai országban viszont nem alkalmazzák, pedig megoldást jelentene, és közel se olyan drága, mint egy új gyógyszer kifejlesztése, tette hozzá Lisziewicz Julianna.
A bakteriofágok olyan vírusok, amik csak baktériumokban képesek szaporodni, az emberre nem jelentenek veszélyt, ezért is lehetne őket potenciális „fegyverekként” bevetni az antibiotikum-rezisztens baktériumok ellen. További részletek a cikkben és a videóban