Nőhetnek a várólisták és az előjegyzési idők, de a gyógyítás eredményessége is romolhat
Nőhetnek a várólisták és az előjegyzési idők, de a gyógyítás eredményessége is romolhat a miatt, hogy a kórházak is bekerülnek a számviteli törvény hatálya alá - írta a Világgazdaság. A kórházak ugyanis egyrészt súlyosan forráshiányosak, másrészt a jelentős számú akut beteg miatt nem tervezhető pontosan előre a betegellátás, a számviteli törvény szerint azonban az egészségügyi intézményeknek is nyilván tartaniuk a bevételeket és a tervezett kiadásokat – magyarázza a Magyar Kórházszövetség elnöke. Velkey György ezért mielőbbi egyeztetést tart szükségesnek a fenntartó Gyemszivel és a szaktárcával, mert bár a kórházak számára is fontos lenne a kiszámítható működés, ennek feltételei ma nem adottak.
Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) elnöke szerint a helyzetet tovább nehezíti, hogy idén a kórházak nem kaptak teljes fedezetet adósságaik rendezésére, így az EGVE számításai szerint összesen legalább 50 milliárd forintos adóssággal nyitják a 2014-es évet. Miután ennek a tartozásnak az egyes intézményekre eső része már januárban megjelenik a kötelezettségek között, papíron a valósnál is hamarabb elfogyhat a gyógyításra szánt keret – mondta a lapnak Molnár Attila.