Nem lesznek új rezidensek idén a helyi kórházban
Lapszemle
Forrás: Tolnai Népújság
Egy rezidens orvos sem választotta a dombóvári városi kórházat gyakorlati helyéül.
Így az idei évben a kilenc szakorvosjelöltnek meghirdetett pozíciók mindegyike betöltetlen maradt - mondta dr. Kerekes László, az intézmény igazgatója. Hozzátette, annak ellenére, hogy majdnem minden fekvőbetegeket ellátó osztályra hirdettek rezidens orvosi pályázatot, számított erre a lehetőségre, hiszen a dombóvárinál nagyobb kórházakba is alig jelentkeztek fiatal orvosjelöltek.
- A sebészeti osztályra két, a traumatológiára és a röntgenre egy-egy érdeklődő volt, akikkel vagy személyesen vagy telefonon beszélgettünk el a lehetőségekről, de egyikük sem döntött az intézményünk mellett - tájékoztatott az igazgató.