Nem talál orvost az a román kórház, ahol betiltották a hálapénzt.
A nyugati sajtó a napokban az 1990-es évek szörnyűséges romániai árvaházaival állította párhuzamba a korrupt egészségügyet. Az Associated Press hősként mutatta be a Marie Curie gyermekkórház intenzív osztályának vezetőjét, aki évek óta harcol a rendszerrel és kollégái embertelenségével. A Marie Curie kórház gyermekkardiológiai osztályát 3,5 millió eurós beruházással építették és szerelték fel a legkorszerűbb műszerekkel. Az összeg felét a szaktárca adta, a másik fele közadakozásból gyűlt össze a Románia Gyermekeinek Reménysége Alapítvány irányításával.
Az évi ezer beavatkozás elvégzésére alkalmas létesítmény másfél éve elkészült, de a műtétre szoruló pácienseket ugyanúgy külföldre szállítják, mint azelőtt – nem akad ugyanis, aki kezelné őket. Catalin Cirstoveanu főorvos sejti, hogy miért: ő volt az, aki nyilvánosan kikötötte, hogy az általa vezetett részlegen ismeretlen fogalom lesz a paraszolvencia.
A hálapénz elterjedt jelenség: a Világbank 2005-ös jelentése szerint a román kórházakban a páciensek naponta összesen 750 ezer euróra tehető „figyelmességet" adnak. Ez évente több százmillió eurót jelent.
Vasile Astarastoae, a román orvosi kamara elnöke felháborodottan kérte ki kollégái nevében, hogy a sajtó szerint a román orvosok inkább hagyják meghalni a pácienseket, semhogy hálapénz nélkül dolgozzanak. Közleményében perrel fenyegette az újságírókat, akik ilyesmit állítanak. A bukaresti gyermekkardiológia orvosa ezzel szembeállítja a tényt, hogy az állásokat több alkalommal is meghirdették, de azokra nem jelentkezett senki.