A gyulai kórházból hat beteget már hazaengedtek, új fertőzött nem érkezett.
A napokban számoltunk be arról, hogy Kevermesen több száz embert láttak el hepatitis A vírus elleni védőoltással, mert a településen többeknél felfedezték a májgyulladásos megbetegedést. Mint akkor megírtuk: először egy óvodás korú gyermeknél fedezték fel a betegséget, és több fázisban több mint kétszázan részesültek védőoltásban a településen. Az óvodások, iskolások és az intézmények személyzetei is mind megkapták az ellenanyagot – írja a beol.hu portálja.
Korábbi értesüléseink szerint legutóbb csütörtökön történtek még oltások azokban a családokban, ahol a fertőzés továbbterjedését észlelték. Megkerestük az ÁNTSZ illetékeseit, érdeklődve tapasztaltak-e változást. Ezzel kapcsolatban hétfőre ígértek tájékoztatást. Információnk szerint azonban nem tudni újabb esetről - ismerteti a lap.
A gyulai Pándy Kálmán kórház orvos igazgatója, dr. Kövesdi József elmondta, a náluk fekvő hét betegből hatot már hazaengedtek. Ők a gyermekosztályon voltak, egy felnőtt azonban még a fertőző osztályon fekszik. Új páciens eddig nem érkezett. A fertőzés tünetei közt bizonytalan hasi panaszok észlelhetők, mint a hasfájás, a hasmenés. Ezt követően tapasztalható a sárgulás, mely a szemen vehető észre leginkább – tette hozzá dr. Kövesdi József.
A betegségre speciális gyógyszeres kezelés nincs, diétát javasolnak, valamint tartózkodást az alkoholtól és a zsíros ételektől. A hepatitis ezen fajtája általában nem okoz maradandó károsodásokat, viszont a nem megfelelő higiéniai körülmények közt gyorsan terjed, azonban van ellene védőoltás. A vírus vizelettel és széklettel ürül, ezért kiemelten fontos a mosdóhasználat utáni alapos kézmosás, valamint a nem főzött ételek (zöldség, gyümölcs) letisztítása, és az étkezés előtti kézmosás is – emelte ki az orvos igazgató.