Az öngyilkosság vagy annak megkísérelt formái az utóbbi évtizedekben fontos népegészségügyi kérdéssé váltak.
Számos európai országban indítottak el e kérdéssel foglalkozó kutatásokat, és a Magyar Honvédség sem érintetlen ebben a kérdésben – hívja fel a figyelmet egy tanulmány a Katonai Biztonsági Hivatal szaklapjában. László Péter, a Honvédkórház – Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) orvos őrnagya abból az alapvetésből indul ki esszéjében, hogy az utóbbi években az Egyesült Államok hadseregében szolgálóknál egyre több az öngyilkosok száma, amely visszavezethet a harci helyzetekben is bevetett katonák sajátos szociális helyzetére, és a férfiakra jellemző depresszió sajátosságaira.
- A jelenlegi nemzetközi tanulmányok egyre gyakrabban számolnak be arról, hogy az iraki és az afganisztáni háborúban szolgáló, harci bevetésekben résztvevő katonáknál nagy valószínűséggel alakul ki poszttraumás stresszbetegség és depresszió – említi meg László Péter.
Németh András, a Magyar Honvédség egészségügyi csoportfőnöke közölte: a beteges depresszió gyakoriságának növekedése nem mutatható ki a honvédségnél. A négyszemközti interjúhelyzetekben azonban megnövekedett azoknak a száma, akik hangulatuk romlásáról, a dolgok befolyásolhatatlanságának érzetéről és kiszolgáltatottság-érzetük növekedéséről számolnak be. Az elmúlt időszakban történései, az Afganisztánban elveszített hat magyar katona halála és számos további sérült még inkább rávilágított a harci eseményekkel kapcsolatosan megjelenő pszichológiai aspektusokra – mutatott rá a dandártábornok.
A Magyar Honvédség pszichológiai biztosítási rendszere NATO-szinten is elismert, ki-emelkedő értéke viszont a felkészítés és gondoskodás. A külföldi katonai alkalmazást minden esetben megelőzi egy alkalmassági vizsgálat, majd háromszor tíz órás pszichológiai felkészítő tréning, továbbá a magyaroknak szállást adó afganisztáni Puli-Humri helyőrségben folyamatosan katonapszichológus látja el a pszichológiai feladatokat.
A kiutazó állomány kellő mértékben rendelkezik azon ismeretekkel és készséggel, amely a hirtelen fellépő stresszhelyzetek esetén a szituációhoz mérten nyújt lehetőséget a pszichológiai hatékonyság fenntartására és a mentális problémák megelőzésére.