Nők találták ki, férfiak találták fel: 60 éves a fogamzásgátló

A tudománytörténet egyik legnagyobb blöffjével kezdődött a gyógyszer pályafutása – véli a fogamzásgátló tabletta történetírója, az amerikai Jonathan Eig. A kipróbálás pedig mai szemmel nézve etikátlan kísérletekkel, tájékozatlan nők bevonásával zajlott és mindössze egy gyártási hibának köszönhető, hogy jobb lett a pirula összetétele. Ha egy feminista özvegy nem örököl dollármilliókat, meg sem kezdődik a fejlesztés. Kezdetben nem is vállalták hivatalosan, mire való a gyógyszer, hanem a nőgyógyászok összekacsintottak pácienseikkel, úgy írták föl - írja a hvg.hu.

Véletlenek és furcsaságok sorozata kísérte azt a történetet, amelynek egyik döntő fordulópontja 60 éve történt: 1960. augusztus 18-án került piacra a világ első fogamzásgátlóként engedélyezett tablettája, az Enovid, a kanadai Searle gyár terméke.

A kezdeményezés két bátor, akkor már a hetvenes éveiben járó nőnek köszönhető. Margaret Sanger ápolónő a múlt század elején New York szegénynegyedeiben igyekezett segíteni a nőkön. 1914-ben A forradalmár nő címmel havilapot indított arról, aminek a nevét is ő adta: a születésszabályozásról. 1916-ban megnyitotta az első családtervezési klinikát, pár évvel később megalapította a születésszabályozási ligát, amely – más néven – mindmáig létezik. Az ő kampányolásának köszönhető, hogy az 1930-as évek végére jogilag megszűnt a születésszabályozás (bár nem a fogamzásgátlás) tilalma, és százával jöttek létre az ezzel foglalkozó klinikák.

A másik feminista Katherine McCormick volt. Műegyetemi diplomája ellenére hormonokkal kezdett foglalkozni, mert abban bízott, hogy segít beteg férjén. Nem így történt, a férj elhunyt, de McCormick megismerkedett több hormonkutatóval, köztük a Harvard Egyetem egy biológusával, Gregory Pincus-szal. Akkoriban ő volt az emlősök szaporodásának egyik legjobb szakértője, aki azért kutatta a hormonokat, mert a haszonállatok nagyobb termékenységét szerette volna elősegíteni. A szakmában nem volt osztatlanul népszerű, mert a mesterséges megtermékenyítés akkoriban merésznek számított, ráadásul a tudós imádott szerepelni a sajtóban.

Így eshetett meg, hogy amikor 1951-ben egy vacsorán Sanger megkérdezte Pincust, megvalósítható-e régi álma, a nők fogamzóképességének ki- és visszakapcsolása, a tudós válaszából kiderült, hogy ez csak pénzkérdés. McCormick nem habozott: kétmillió dollárt áldozott erre az örökségéből. A fogamzásgátlás kérdése amúgy is a levegőben volt, bár politikailag egyáltalán nem korrekt módon: az amerikaiak leginkább a gyarmati népek és a kommunista országok túlnépesedésétől tartottak.

Az nem volt közbeszéd tárgya, de a nők – akár az USA-ban, akár máshol – már valóban nagyon szerettek volna maguk dönteni arról, hogy teherbe essenek-e. De nemcsak nekik, az érintetteknek, hanem akár Pincusnak és más tudósoknak is tekintettel kellett lenniük arra, hogy az USA-ban például törvény tiltott rengeteg olyan dolgot, ami obszcénnak, a nemi erkölcsbe ütközőnek minősíttetett, és ezek közé tartozott a fogamzásgátlás is.

Pincus abból az egyszerű tényből indult ki, hogy ha valaki terhes, akkor közben nem eshet újból teherbe. Az embriót egy hormon, a progeszteron védi a konkurenciától. Ha tehát kellő mennyiségű progeszteront juttatnak a női szervezetbe, akkor megakadályozható a terhesség. Állatkísérleteivel Pincus ezt könnyen be is bizonyította. Az emberi kipróbáláshoz megnyerte egy harvardi kollégáját, John Rock nőgyógyászt. Ő termékenységi kezelés címén adott progeszteron-injekciókat a pácienseinek. A megfontolás az volt, hogy a progeszteron elhagyásával könnyebben teherbe fognak esni, és ez többnyire be is vált. Pincus és Rock 1952-ben egy tudományos konferencián jöttek rá, hogy más céllal bár, de ugyanazzal a hormonnal kísérleteznek.

További részletek a cikkben