Öngyilkos gyermekek: ki a hibás?

2014. január 7-én, a reggeli figyelmeztető csengő megszólalása előtt nem sokkal a székesfehérvári Árpád Szakképző Iskola aulájának harmadik emeleti galériájáról egy 17 éves fiú a mélybe vetette magát. Iskolatársai, tanárai a diákot csendes, visszahúzódó fiúként ismerték, akire azonban az ugrás előtti hónapokban néhány tanuló rászállt, csicskáztatták, többször le is köpték. A fiú önként sem szüleinek, sem társainak nem szólt az őt ért támadásokról, segítséget senkitől sem fogadott el. Az iskolai attrocitások többsége ezen önkéntes némaság miatt az évek során aztán szép lassan eltemetődik, a mindennapokat nem zavarva, rejtett sérülésként él tovább az emberben. Ilyen esetekben az áldozat általában bűntudatot érez amiatt, hogy tűrte, hogy megalázzák, ez pedig sok esetben megágyaz a későbbi önértékelési problémáknak – írja a hvg.hu portálja.

Sorra halljuk a híreket olyan tragédiákról, amelyekben az iskolai vagy internetes zaklatás áldozatai az öngyilkosságba menekülnek a megaláztatások elől. A pszichológus szerint a legtöbb esetben egy kis odafigyeléssel megelőzhetőek lennének ezek az esetek.

A bántalmazás gyakorta vezet felnőttkori identitászavarhoz, látszólag megmagyarázhatatlan szorongáshoz és például az alkalmazkodóképesség hiányosságaihoz, melynek köszönhetően akár egy új munkahely okozta környezetváltozás is hatalmas megterhelést jelenthet az áldozatnak - állítja Csák Annamária gyermekpszichológus, aki azt is elárulta a támadások korántsem mindig kívülről érkeznek.

A megfelelési kényszer egyik véglete, mikor a gyermek úgy hiszi, ha nem felel meg az elvárásoknak, az érzelmi retorziót, szeretetmegvonást és a szülei szemében való leértékelődésüket vonja maga után. Ilyen esetekben a szülök gyakran önkéntelenül is azt éreztetik, a gyermek céljait és így az esetleges kudarcot is sajátjukként élik meg. Természetes, hogy a szülő azt szeretné, hogy gyermeke minél sikeresebb legyen, ám vannak, akik nem hiszik el, hogy egy gyerektől sem nem várható el a konstans tökéletesség, például a mindig kiváló érdemjegyek – mutatott rá a gyermekpszichológus. A gyermekkorban berögzült egészségtelen bizonyítási kényszer pedig gyakorlatilag az élet minden területén visszaüt. Van, aki képes ezt feldolgozni és van, aki nem – mutatott rá Csák Annamária, aki szerint a gyermekek öngyilkossági kísérletei azonban legritkább esetben szólnak a halálról, sokkal inkább értelmezhetők segélykiáltásként.

A pedagógusképzésben egyébként az ezredforduló óta erősen ajánlott olvasmány többek között a WHO globális öngyilkosság-megelőző programjának részét képező tanulmány és tanácsgyűjtemény, mely azon kívül, hogy a 15-19 éves kamaszokat jelöli meg legfőbb, potenciális áldozatokként, néhány konkrét megoldási javaslatot is tálal, elsősorban a prevencióra helyezve a hangsúlyt – jegyzi meg a portál.