„Hiszem, hogy csak akkor hasznos és létjogosult az afrikai önkéntességünk, ha legalább annyit elfogadunk, mint amennyit adunk is".
Miután úgy érezte, általános- és családorvosi teendői már sokkal inkább az adminisztrációról, mintsem a holisztikus szemléletmódról szólnak, dr. Turóczi Ildikó úgy döntött, önkéntes orvosnak szegődik Afrikába: összesen két és fél évet töltött Kamerunban, de dolgozott Szudánban és Dél-Szudánban is. Tapasztalatairól azóta több könyvet is írt. Kíváncsisággal és elfogadással ment ki, és sosem érezte úgy, hogy őt ne ugyanekkora nyitottsággal fogadnák. A wmn.hu kérdezte.
Egy halom gyógyszerrel és egy EKG-készülékkel indult világgá, de fogalma sem volt, mi vár rá. Vízumgondjai is adódtak, de a kameruni fogadó fél megnyugtatta, nem lesz semmi baj, a reptéren megoldódik minden.
„Úgy indultam el, hogy szinte semmit sem tudtam a helyről. A netes kereső fűtetős házikókat dobott ki, »ez biztos csak tévedés«, gondoltam, de amikor kiderült, hogy egy törzshöz megyek, rögtön eszembe jutott, mégiscsak lehet valami ezekben a házakban. Soha nem felejtem el az első képet, amit megláttam.
Sok órányi utazás után az út két oldalán imbolygó árnyak haladtak egy nagy csomaggal a sötétben. Begyűjtötték a termést, és mentek haza a holdvilágnál. Amikor pedig megpillantottam a sárkunyhókat, biztos voltam benne, ez nekem nem fog működni, én itt nem fogok tudni élni” - meséli.
Szerencsére nem így lett. Érkezéskor a törzsi királynál kellett bejelentkeznie, és kiderült, hogy a testvérének van egy téglaépítésű háza, ahol lakni tud az elkövetkező két hónapban. Ez az idő arra volt elég, hogy megismerje a helyet, jobban elmerüljön a trópusi betegségek, például a malária, valamint a parazitás megbetegedések tanulmányozásában.
Munkája eredetileg az AIDS-megelőzés lett volna, de a projekt több okból is sikertelen volt. Egyrészt Afrika ezen területén a poligámia ősi gyakorlata még ma is él, ezért a helyiek számára az egy partner elve gyakorlatilag nem követhető, emellett talán nem is túl hiteles valami olyasmit várni el egy idegen közösségben, ami érthető okok miatt a sajátunkban sem működik. Másrészt a többség nem volt tisztában azzal, mi okozza a fertőzést.
„Az iskolában, ahol feltettük a kérdést, összesen 20 százalék volt képben, hogy ez egy vírus által okozott betegség, a többiek rossz szellem hatásának, varázslatnak, mérgezett narancsnak tulajdonították a fertőzést.
Akkor jöttünk rá, hogy itt az alapoktól kell kezdeni.
Továbbiak a teljes cikkben