Ónodi: évtizedes dilemmát kell feloldani

Apró ösztönzőkkel is lehet nagy változásokat elérni, erre jó példa, hogy a finanszírozás átalakítása révén 2010-hez képest mára megduplázódott az egynapos sebészeti ellátások száma – hangsúlyozta a Magyar Hírlapnak adott interjúban Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár. Ónodi beszélt arról is, hogy ki kell tisztítani a jelenlegi kusza rendszereket, hiszen a dolgozók bérének emelkedése önmagában nem oldja meg az ágazat problémáit.

– A közelmúltban jelent meg a Magyar Közlönyben a fővárosi járóbeteg-ellátás megújításáról szóló rendelet, amely része az Egészséges Budapest Programnak. Túl azon, hogy a beruházáscsomag nagyszabású infrastruktúra-fejlesztést jelent, hogyan alakítja át a Pest megyei egészségügyi ellátórendszert?
– Amikor 2015 tavaszán a Fidesz-KDNP frakció bejelentette a projektet, még úgy tűnt, hogy a fővárosi egészségügyi fejlesztés tulajdonképpen egyetlen szuperkórház megépítéséből fog állni. Ám később Cserháti Péter miniszteri biztos és csapata olyan koncep­ciót alakított ki, amelyet a szakma teljes mértékben elfogad, és nem csak egyetlen intézmény felépítésére koncentrál, hanem a teljes központi régiót fejleszti. Fontos alapelv, hogy pluszágyak nem kerülnek a rendszerbe, inkább úgy koncentráljuk az ellátást, hogy egyúttal felszámoljuk a pesti és a budai oldal közötti egyenlőtlenségeket. Előbbi túlreprezentált, utóbbi viszont kapacitás szempontjából igencsak alulkezelt. Ráadásul Dél-Buda és a környező települések lakossága nő és fiatalodik, ezért a terület gyermekellátási rendszerét is újra kellett gondolni. A szakmai munka kapcsán bebizonyosodott: két-három évente rendszeresen meg kell vizsgálni, hogy az igényeknek megfelelően oszlik-e el az ellátás a központi régióban. Ám a 2026-ig tartó fejlesztési folyamat e tekintetben komplex, és várhatóan több mint hétszázmilliárd forintra van szükség. Ez kell ahhoz, hogy Budapest elérje azt az egészségügyi fejlettségi szintet, amelyet a vidéki kórházakban már sikerült kialakítani. (...)

– Összevonásokra lehet számítani?
– Biztosan lesznek olyan kollégák, akik máshol dolgoznak majd, mint eddig, de ez egyben azt is jelenti, hogy jobb körülmények közé kerülnek. Az én feladatom ugyanaz, mint az ellátórendszer célja: a betegek érdekeinek védelme és szolgálata. Az ellátást az ő folyamatosan változó igényeik mentén kell megszabni. Persze mindezt úgy érdemes kialakítani, hogy az orvosoknak, ápolóknak, kórházi dolgozóknak az átalakulás a lehető legkevesebb kellemetlenséggel járjon.

– Korábban említette, fontos, hogy a kezelések ne tolódjanak túlzottan a kórházak felé. Ennek érdekében, ahogy mondta, fejlesztik a járóbeteg-ellátókat. Pusztán ettől helyükre kerülnek majd a hangsúlyok?
– Nyilvánvalóan más szemmel nézem az egészségügyet, mint a kritikusaink. Az elmúlt hét év azért volt izgalmas, mert sikerrel kezeltük az ágazatban fennálló krízishelyzetet. Erre fontos példa, hogy 2010-ben még növekedett, mára viszont csökkenő tendenciát mutat az orvoselvándorlás mértéke. Nyolc-tíz éve még kivonták a forrásokat az egészségügyből, mára növekszik a terület finanszírozása. Sőt javul a helyzet a várólistákon is, amelyek évről évre rövidülnek. Az elmúlt hét évben sikerült megfordítani a nagyon makacs trendeket. Ennek ellenére nem állítom, hogy minden rendben lenne az egészségügyben. Sikerült kezelni egy nehéz szituációt, így most tovább kell lépni egyet előre.

El kellene érni, hogy a lakosság is érezze a fejlődést. Ma az ágazat teljesítményalapú finanszírozás mentén működik, amit a minőségi ellátás ösztönzése felé kell fordítani. Tavaly erre tettünk egy próbát, nem tudtuk, hogy beválik-e. Annyi történt, hogy az egynapos sebészeti kezeléseket finanszírozásikorlát-mentessé tettük, illetve kevéssel ugyan, de megemeltük a finanszírozási szorzót, ami annyit jelent, hogy jobban megéri a kórháznak hamarabb ellátni a beteget, nem pedig befektetni. Ez olyannyira jól sikerült, hogy az egynapos sebészeti ellátások száma 2010-hez képest megduplázódott, és azt mutatja, hogy apró ösztönzőkkel is lehet nagy változásokat elérni. Részben egyébként ennek köszönhető az is, hogy csökkent a kórházi fertőzések száma, hiszen kevesebb időt töltenek bent a betegek az intézményekben. (...)

Emellett szeretnénk azt is elérni, hogy az egészségügyben dolgozók annyi pénzt keressenek, amennyiből biztosítani tudják saját jövőjüket és a családjukét. Ehhez ki kell tisztítani a jelenlegi kusza rendszereket, hiszen a bérek emelkedése önmagában nem oldja meg a problémát. Ezen a ponton viszont felvetődik a kérdés: ha az állami ellátás tökéletesen működne, lenne-e piacuk a magánszolgáltatóknak? Fizetne-e bárki külön olyan szolgáltatásért, amelyet a társadalombiztosításáért is megkap? Nyilvánva­lóan nem. Ebből viszont az következik, hogyha valakinek fontos, hogy működjön a magánrendelője, akkor érdekében áll-e, hogy rendben legyen az állami szektor. Ennek a helyzetnek a feloldása nem egyszerű. A következő években ezt a dilemmát kell megoldani. Ha valaki belegondol ebbe a paradox helyzetbe, rájön, hogy akárki is lesz kormányon a következő években, ezzel meg kell küzdenie. (...)

– Balog Zoltán, a humántárca vezetője felvetette, hogy megvizsgálják a már megtermékenyített, ám be nem ültetett embriók felhasználásának szabályozását. A lombik­- eljárásokra vonatkozó részek az egészségügyi törvényben itthon jóformán liberálisak a nyugati rendszerekhez képest. Terveznek szigorítást?
– Nem gondolom, hogy a nyugati szabályozás szigorúbb lenne, inkább más nézőpontból közelíti meg a kérdést. A magyar jogszabály több mint húszéves. Most az a kérdés, hogy érdemes-e ezt felülvizsgálni, hiszen a technológia ugrásszerűen megváltozott. Jelenleg a szülő döntésén múlik, hogy mi lesz a be nem ültetett embrió sorsa, vagyis hogy felajánlja-e tudományos célra, más szülőknek, vagy azt kéri, hogy semmisítsék meg. A kérdés, hogy ezzel a helyzettel mikor kell a szülőknek szembesülniük. Jelen állás szerint öt év elteltével kell erről dönteniük, ezt például érdemes lenne felülvizsgálni. Annyi biztos, hogy az ezzel kapcsolatos kérdések politikai viták tárgyai lesznek, ám nekem nem feladatom ezeket gerjeszteni. Az édesanyákat kell inkább segíteni abban, hogy legyen lehetőségük a gyermekvállalásra akkor is, ha természetes úton nem megy.

De az is fontos részletkérdés, attól, hogy megnöveltük a támogatott beültetések számát, az orvosszakmai felelősség megmarad azt illetően, hogy megítélje, egy leendő anyát hány ciklussal lehet megterhelni. Ezek ugyanis nem veszélytelen eljárások. Az anyagi „korlátlanság" csak a lehetőség biztosításáról szól, s nem azt jelenti, hogy valakinek keresztül kell mennie számtalan beültetési kísérleten. A teljes interjú itt olvasható