Tegnap óta négy helyett már csak három betegszállító cég működik Szegeden.
Többórás késéssel, tömött autókkal, de elszállították tegnap azokat is, akik a piacról kivonuló betegszállító cég miatt ellátatlanul maradtak volna. A három talpon maradt vállalkozás még helytáll, saját feladatai mellé pluszköröket bevállalva, de a helyzet így tarthatatlan. Ma egyeztetnek a folytatásról – írja a Délmagyar – online.
Mint korábban már megírták, a Maros Sped Kft. március elsejétől nem visz több OEP-finanszírozott beteget, csupán a klinikai belső szállításokat vállalja. A három autót működtetető cég kiesése nehéz helyzetbe hozta a többieket, őket ugyanis az Országos Tisztiorvosi Hivatal kötelezte arra, hogy tartalék autóikkal lássák el a Maros Sped Kft. feladatait. Szeged negyedén kívül ez a cég szállította a betegeket Szőregről, Deszkről, Hódmezővásárhely egy részéről, Algyőről, Újszentivánról és Tiszaszigetről is. Az érintett betegszállító cégek ugyan jelezték, hogy nem tudják ezt a pluszfeladatot ellátni, semmiféle választ vagy reakciót nem kaptak. Kényszerpályára kerültek tehát, mégsem maradt tegnap senki ellátatlanul: pluszköröket beépítve minden beteget összeszedtek a betegszállítók – előbb-utóbb. A csúcsra járatott járművek ugyanis többórás késéssel tudtak csak odaérni a vizsgálatokra váró páciensekért.
Érezhetően több a munkánk, és a betegeknek is többet kell várniuk. Egy-két órával biztos, hogy nagyobb csúszásban vagyunk a korábbiakhoz képest – mondta Nagy Viktor gépkocsivezető. Délben még mindig nem tudták felvenni a reggel 8 óra óta várakozó utasukat – tömött autóval járták az első kört egy fekvő és három ülő beteggel, valamint gondozójukkal. Ahol valakit kitettek, a helyére már be is szállítottak valakit. Hogy akiért még el sem mentünk, mikor ér haza, abba jobb nem is belegondolni - fűzte hozzá a sofőr.
Egyelőre nem állítottuk be a tartalék autókat, az aktív kapacitás átcsoportosításával próbáljuk megoldani a kialakult helyzetet – nyilatkozta Tanács Róbert, az Országos Betegszállító Szolgálat Csongrád megyei irányító szervezetének vezetője. A betegeket szétosztottuk a szolgáltatók között, és prioritási sort állítottunk fel. Először azokat visszük, akiknek tényleges állapotromlást vagy egészségkárosodást okozhat a kezelés elmaradása. Ők is azonban futó autókba ülnek be: kitérőket teszünk a saját betegeinkkel, és úgy szállítjuk el őket.
Mivel a Maros Sped – tudva, hogy leáll – már nem vett fel sok beteget az utolsó napokban. Tanács Róbert úgy véli, a helyzet a hét végéig így kezelhető marad. Mára azonban összehívták a megye betegszállító cégeit és az egészségbiztosítási pénztár illetékeseit, hogy végleges megoldást találjanak, a jelenlegi helyzet ugyanis tarthatatlan. A megyei irányító szervezet vezetője azt szeretné, ha az aránytalanul kevés feladatot ellátó szentesi cégtől csoportosítanának át Szegedre autókat. Ha ezt az értekezleten ma jóváhagyják, akkor is csak jövő hét közepén születhet erről szakértői bizottsági döntés.