Akinek van pénze, jobb ellátást fog kapni, ha szétválasztják a magán- és a közegészségügyi ellátást.
Ezt Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztere mondta a Hír TV P8 című műsorában. Ugyanakkor kiemelte: a kormány célja, hogy az alapellátást is megerősítse. A tárcavezető a Fideszen belüli generációs vitáról szólva azt mondta: nem tartja szerencsésnek, hogy az a nyilvánosság előtt zajlik, de azt a miniszterelnök dönti el, hogy beleavatkozik-e- írja az mno.
A miniszter megismételte: a kötelező iskolai drogtesztet nem támogatja. „Azt semmiképpen nem támogatom, hogy automatikusan bevezessük azt, hogy 12 éves kortól minden gyerek kvázi az iskolai belépővel kap egy drogtesztet, egy kémcsövet, vagy valamit (…). Alkotmányos aggályok lehetnek ezzel kapcsolatban, személyiségi jogok" – fejtette ki. Balog Zoltán ugyanakkor azt mondta: az iskolákban komolyabban kell venni a drogkérdést, és ha a vizsgálatot szülői beleegyezéshez kötik, akkor azt jó elképzelésnek tartja.
A miniszter az egészségügyet érintő változásokról is beszélt. „Az igazán jó magángyógyellátásokat viszont adókedvezményekkel, befektetések támogatásával támogatni akarjuk. Tehát hogy jöjjenek létre jó magánintézmények Magyarországon, azt nem úgy kell finanszírozni, ahogy a betegellátást finanszírozom, hanem úgy, ahogyan egyébként az infrastruktúrát finanszírozom, hogy aztán kvázi vállalkozásként tudják ezt jól működtetni. És akkor valóban, akinek van pénze és bele tud tenni, az akkor többet fog kapni, jobb ellátást fog kapni, de az alapellátásban, az államilag finanszírozottban nem tudunk különbséget tenni." A miniszter szerint az egyik legfontosabb feladat az alapellátás erősítése: a háziorvosok a jövő évi költségvetésben 10 milliárd forrást kapnak.
A teljes interjú a miniszterrel videón is megnézhető az mno.hu portálon