Orvoshiány a migráció miatt

Magyarországon jelenleg 270-285 patológus dolgozik, de a hazai rákmegbetegedési statisztikákat ismerve még egyszer ennyi is kevés volna. A még aktívan dolgozók harmada már túl van a nyugdíjkorhatáron, közben évente mindössze 15 rezidenshelyet hirdetnek meg. Ám még mielőtt befejeződne a szakképzésük, nagy többségük máris külföldre szerződik – írja a Népszabadság.

Fintha Attila patológus rezidensnek három hónapja még feltett szándéka volt, hogy Magyarországon marad dolgozni. Március elején, amikor kiderült, hogy kötelező belépnie az orvosi kamarába, levélben tudatta az egészségügyi államtitkárral és valamennyi országgyűlési képviselővel, hogy több anyagi terhet már nem tud viselni. Bruttó 180 ezer forintos szakorvosjelölti béréből mindössze 115 ezret kap kézhez, amiből 94 ezer forintot szinte azonnal felad sárga csekkeken lakásrezsire, hiteltörlesztésre.

Számlái rendezése után már egyetlen elkölthető forintja sem marad, ezért arra kérte még márciusban az államtitkárt, hogy kötelező kamarai tagdíja ügyében gyakoroljon méltányosságot és adjon fölmentést a megfizetése alól. Ezt eddig minden fórum elutasította: az orvosi kamara belső tagdíjszabályzata alapján is csak legfeljebb részletfizetésre van lehetősége. A területért felelős államtitkárság elutasító levelét pedig egyenesen - mint utóbb kiderült tévesen - a Magyar Orvosi Kamarának címezték.

Az ügyön felbuzduló négy szocialista képviselő törvénymódosítással is megpróbálkozott, ám javaslatukat, amellyel a rezidensek és a nehéz helyzetben lévő orvosok tagdíjmentességet kaphattak volna, már a parlament illetékes szakbizottsága is elvetette. Bár a fiatal szakorvosjelöltet erre az alkalomra meghívták a bizottság ülésére, de a képviselők többsége azt már leszavazta, hogy ott szót is kapjon.

Fintha Attila más lehetőséget nem látván, és Gyenes Géza többszöri tanácsát követve legutóbb - április elején - a Magyar Orvosokért Alapítványhoz mint a kamara jóléti feladatait ellátó szervezethez fordult, hogy méltányosságból vállalják át tőle a tagdíjat, de eddig kérésére választ nem kapott. Amíg ő magányos harcát vívta a jogalkotókkal a túlélésért, barátja és patológus kollégája családjával már a repülőtérre tartott.

Norvégiában családi házzal, gyerekét óvodával, feleségét munkahellyel várták. Fintha Attila azonban makacsul maradni akar. Kálváriáját hallva több orvos is (háziorvos, magánpraxist folytató orvos, egyetemi tanár) felajánlotta: befizetik helyette a tagdíjat. Csakhogy ő a maga igazát keresi. Szerinte nem lehet tőle elvenni azt, ami nincs, cserébe azért, hogy orvosként dolgozhasson egy olyan országban, ahol pályakezdő patológusként abszolút kuriózumnak számít.