Az első kérdés, vajon fordítható-e annyi az egészségügyre a közös pénzből (költségvetés), amennyi minden jogos igény kielégítéséhez elég?
Ez az írás a „magyar egészségügyről” kíván szólni, azonban a címben idézett hasonlat sajnos igaz a nagyobbik magyar kártyavárra is, amelyen a kisebbik - az egészségügyi – látszott állani. Ez a bizonyos nagyobb 2010 óta úgy (nem) épül, hogy az ászokat és a tízeseket ellopják az „építők”, és az ország összes tök alsóját meg a kilenceseket próbálják egymásra pakolni. Az összedőlés (sem az egészségügyben, sem a kormányzásban) nem kétséges, a műtéti várólisták, a sürgősségi betegellátás csődje teljesen nyilvánvaló - írta Dr. Haskó László a Népszavában most induló cikksorozata első részében.
Mint írta: Dolgozatom négy fejezetből és egy történészkedő bevezetésből fog állni. Az első fejezet a pénz, a tulajdon, a finanszírozás kérdéseit, a forrásbővítés lehetséges formáit igyekszik tárgyalni. A második az egészségügyi ellátó rendszer szerkezetét és a felmerülő szolgáltatási igények harmonizálására irányuló elképzeléseimet mutatja be. A harmadik a szakemberhiány pótlásának lehetőségeit tárgyalja. A negyedik - a legrövidebb és legfontosabb – a politika és az orvosi eskü (felvilágosulatlan autokráciában elkerülhetetlen) összeütközését kívánja nyilvánvalóvá tenni.
ELSŐ FEJEZET, ELSŐ KÉRDÉS. A közös pénzből (költségvetés) fordítható-e annyi az egészségügyre, amennyi minden jogos igény kielégítéséhez elég?
Magyarországon (most és mindörökké) ez még viccnek is gyenge. De a legfejlettebb, leggazdagabb országokban sem érhető el a teljes siker. A jóslással ott óvatosabb lennék, a mesterséges intelligencia – ha mesterséges morálja is lesz – még ebben is segíthet. Azonban az orvostudomány és az orvosi technika már most is egészen bámulatosan fejlődik, csoda dolgokra van lehetőség, de hétköznapi ember számára egészen hihetetlenül drágán.
A fejlődéssel a költségvetés – bármennyi adót szed - nem tud lépést tartani. Az autokrata (felvilágosult és felvilágosulatlan egyaránt) bevezeti a TVK-t, a teljesítmény volumen korlátot. Azaz betiltja a jogos igények kielégítését, törvényesíti a várólistát. (Ez orvosetikailag elfogadhatatlan, ezért alkotmányellenes is.)
Normális demokráciában nem a költségvetés az egyedüli forrás. Két fontos forrásbővítési lehetőség van: az öngondoskodás, a magánbíztosítások és a nagytőke bevonása, vagyis a vagyonadó bevezetése. Természetesen továbbra is szükség van az állami pénzekre. Az állami biztosítónak gondoskodnia kell a jelenlegi nyugdíjasokról, a munkaképtelenekről és a hajléktalanokról. A baleseti, illetve a sportbiztosítások megkötésének magánbiztosítási alapon kellene történnie. A munka- vagy tőkejövedelemmel rendelkezők betegségbiztosítása fokozatosan és önkéntesen a magánalapok felé terelendő. A különlegesen drága betegellátások finanszírozása egy erre a célra beszedett és alapítványi letétbe helyezett külön vagyonadóból (egészségügyi szolidaritási alap) történhetne. (Az általános vagyonadó bevezetése az egészségügyi szolidaritás szempontjából - különösen Magyarországon, ahol igen sok a hirtelen vagyonosodás – elengedhetetlen!)
Az egészségügy finanszírozása (embernek és Istennek tetsző módon) csak politikától független forrásból (szolidaritási alap, állami és magánbiztosítók) valósítható meg. Záradék: az öngondoskodó-szolidáris biztosítási rendszer csak stabil pénzzel működne jól, vagyis esetünkben az euróval. Az infláció gerjesztése -ami az orbáni gazdaságpolitika meghatározó tényezője - politikai befolyásra, pénzelvonásra ad ugyanis lehetőséget.
Az írás a második kérdéssel jövő kedden, július 22-én folytatódik.