Osztályvezető főorvosként folytatja a volt kórházigazgató

A tavalyi év végén született miniszteri döntés alapján a kórházak első számú vezetői 65 éves korukig végezhetik ezt a tevékenységet. Ezzel összefüggésben Nagy Lajos egy hónappal ezelőtt jelentette be, hogy távozik a szombathelyi Markusovszky-kórház éléről és a Kardiológiai és Belgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosaként dolgozik tovább. A nyugat.hu kérdezte.

A kórház honlapjára feltöltött életrajzában azt írja, itt a Markusovszky-kórházban kezdett, és azóta is itt dolgozik. A hosszú életpályának melyik volt a legnehezebb szakasza?

Egyértelműen a kétezres évek eleje, amikor a kardiológiai osztályt kellett újrapozícionálni. Az egészségügyben a változások általában nem maguktól jönnek, hanem valakinek a belső indíttatásából. Ez bennem megvolt, és ez mozgatott. Megtanultam a szívkatéterezést, de sokáig egyedül voltam ezzel, gyakorlatilag állandó ügyeletben voltam, még a várost sem tudtam elhagyni évekig. Közben kapcsolatokat kellett építeni és használni, anyagi forrásokat elérni. Négy-öt évig tartott ez az időszak, amíg magától is működni kezdett a rendszer.

 Hogy érzi magát ebben a régi-új pozícióban?

Kimondottan jól. Már korábban is úgy terveztem, hogy 65 év körül leköszönök a kórházigazgatói posztról, ami rendkívül sok energiát igényelt. Nemcsak a mindennapok operatív munkája megterhelő, de a hosszú távú tervezés és a stratégiák alakítása is. Egy főigazgatónak sokat kell utaznia, utánajárni, különböző kötelezettségeknek eleget tenni. Ezek a problémák most nem érnek el, így most jóval pihentebbnek érzem magam.

Önről mindig is az a hír járta, hogy kiváló kardiológus, de amikor kórházigató lett, már kapott hideget-meleget. Hogy élte meg ezt a váltást?

A kilencvenes évek végén már leszakvizsgáztam, PhD-t szereztem. Főorvosként dolgoztam és azzal szembesültem, hogy a kórház csődhelyzetben van, morális gondok is akadtak. Nem akartam igazgató lenni, de éppen kamarai titkár voltam, ami már részben közéleti szerep, és ekkor jött a felkérés a megyei önkormányzattól, hogy vállaljam el a pozíciót. Tudtam, hogy nagyon nehéz lesz, de azt is, hogy én jobban tudnám csinálni. És most, 25 év távlatából azt gondolom, hogy sokat használtam a Markusovszky-kórház ügyének, például már nem kell betegeket nagy tömegben elküldeni máshová. Nem volt könnyű pálya, valóban számos kritika ért, voltak köztük személyes szurkálások is, amiken megpróbáltam átlépni és nem leállni vitatkozni. Csak csináltam, amit a legjobbnak láttam.

Szakmai berkekben azt mondják, nagyon nehéz értelmezni, hogy egy kórház jó vagy rossz, mert valójában egy-egy kórházi osztály működik jobban vagy rosszabbul. Ami viszont leginkább az osztályvezető főorvostól függ.

Ez egy bonyolult viszony, ami ráadásul változott az évek alatt. Korábban egy osztályvezető főorvosnak más tekintélye és lehetőségei voltak, ami részben az információáramlásból is következett. Ettől függetlenül a kórházi osztályoknak ma is nagy a szakmai függetlenségük, egy osztályvezető főorvosnak jó orvosnak és jó menedzsernek is kell lennie, személye rányomja a bélyeget az egész osztály működésre. Korábban jelentős megtiszteltetés volt egy ilyen rang, most nehézségeink vannak, amikor egy kiemelkedő képességű orvost ebbe a pozícióba akarunk más helyről idecsábítani.

Ön 1999 óta kórházigazgató, illetve a legfelsőbb vezetés tagja. Ez magyar rekordnak számít?

Talán igen, de közben nemcsak a pozícióim, hanem a tulajdonosok is változtak.

Mit tudott, amit a többiek nem?

Talán jobban tudtam alkalmazkodni a változásokhoz. Soha nem mentem úgy haza, hogy ne azon gondolkodtam volna, hogy mit lehetne jobban csinálni, miközben menet közben nem könnyű kiszűrni, hogy mi az, ami stratégiailag fontos. Ebben viszont segíthetett a matematikai gondolkodásom is.

Továbbiak a teljes interjúban