Hódmezővásárhelyen 2009 óta fordítanak kiemelt figyelmet arra, hogy a nyári időszakban felhívják a lakosság figyelmét a nyári napégés és a melanoma kialakulásának kockázataira
- írta a szegedma.hu. A program idén is egy képzéssel veszi kezdetét, melyet Kovács László bőrgyógyász vezető főorvos tart az érdeklődők számára 2014. május 27-én, 16.00 órakor a kórház „L"- épületének első emeletén található tréningszobájában (Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó Hódmezővásárhely, Dr. Imre József u. 2.). Jelentkezni május 26-áig lehet az efi-hodmezovasarhely@evp.hu e-mail címen vagy hétköznap munkaidőben 7:00-15:30 óra között a 62/532-368-as telefonszámon.