Nonszensz: a Mentőszolgálat úgymond bevonja őket az általuk végzett munkába és még fizethetnek is.
Monopolhelyzetbe hozza az Országos Mentőszolgálatot, ezzel pedig több magán mentőszolgálatot is padlóra küldhet a rendezvények egészségügyi biztosításáról szóló rendeletmódosítás. A jogalkotók ugyan elismerik, hogy az OMSZ csak részben rendelkezik a plusz feladat ellátásához szükséges személyi és tárgyi feltételekkel, ám ezt könnyedén úgy intézi el, hogy a rendezvény biztosítására ugyan az állami mentőszolgálat köt majd szerződést, de a valóságban majd valamelyik magánmentővel oldja meg a rendezvénybiztosítást. A magáncégek tiltakoznak - írta a vg.hu.
A rendezvénybiztosítás államosítása már évekkel ezelőtt, az Országos Mentőszolgálat átalakításának szakmai programjában szóba került annak kapcsán, milyen komoly bevételektől esik el az OMSZ amiatt, hogy gyakorlatilag átengedte a privát szférának ezt, illetve a külföldi betegszállítás területét. Holott ez a „két piac jelentheti az OMSZ-nak azt a plusz bevételi forrást", amivel a dolgozókat jutalmazni, illetve, amiből fejleszteni lehet, így, mint a dokumentum fogalmaz, fontos, hogy az OMSZ pozíciója e két területen megerősödjön, „akár további jogszabályokkal is".
Mivel a jogalkotó is elismeri, hogy a szükséges személyi és tárgyi feltételek az állami mentőszolgálatnál „csak részben állnak rendelkezésre", úgy fogalmaz, hogy szükség esetén az OMSZ más egészségügyi szolgáltatót is bevonhat. Tervek és következmények a teljes cikkben