Prodán Zsolt szívsebész- nem vagyunk mindenhatók

Az egészségügytől mindenki azt várja, hogy mindig ugyanúgy tömd be amalgámmal a bal felső négyest, ám ez sokszor nem elég. Vannak olyan teljesítmények, amikor több ember több hónapig, évig dolgozik együtt, és abból áll össze egy történet. Mi nagyon beleavatkozunk abba, amit természetes halálnak nevezünk. Ezért fontos a jó kommunikáció a beteggel – a mi esetünkben a beteg szüleivel –, hogy érezze, része a folyamatnak, hogy az információk birtokában dönt, és ne azt érezze, hogy spórolni akarnak rajta – emelte ki Prodán Zsolt szívsebész, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) főorvosa, akivel a Magyar Narancs készített interjút.

- Ha ön sem nyugodt efelől, akkor csak ködösíteni tud.

- Szerencsére nem ez a helyzet. Kidolgozunk előre egy menekülő útvonalat. Például ha nem sikerült megmentenünk a szívet, akkor legyen lehetőség transzplantálni. Az a szép ebben a munkában, hogy 15 éve ilyen még nem volt, most viszont már a protokoll része, hogy B tervet készítünk. Ma Magyarországon is természetes a szívátültetés. Régen öt volt évente, most ötven, vagyis akik új szívet igényelnek, azok meg is kapják. És ma már elég nagy számban van műszívkezelés is.

Az első műszívesünk néhány évig élt, a második, akit öt éve műtöttünk először, köszöni, jól van. Pedig nagyon kemény dolgokon van túl. Csontrákos volt, a kezelésben keringési elégtelenség lépett fel, és azonnal műszívre került. Ám közben a lábánál lévő protézisben fertőzés történt, s amputálni kellett. A fertőzés ráment a műszívre is, amit három év múlva kénytelenek voltunk kicserélni egy transzplantált szívre. Ő is és a családja is elképesztő erővel csinálta végig ezt az egészet. Amikor a lábát amputálták, azzal poénkodott, hogy senki nem tud ennyi idő alatt 10 kilót ledobni. Meg hogy most már soha nem kelhet fel bal lábbal. És ő most, mindezek után, jól van.

Egy ilyen magas halálozású betegségben, mint a keringési rendellenesség, nem elvesztesz valakit, hanem megnyersz. Tipikus példa a műszívkezelés: akut elégtelenségben 50 százalékos a halálozás, jó esetben is. Ez iszonyú magas, de ha azt nézzük, hogy műszív nélkül viszont mindenki meghalna órákon, maximum napokon belül, akkor nagyon örömteli, hogy a felét meg tudjuk menteni. A keringési rendellenességgel születettek mortalitása egyébként radikálisan csökkent az elmúlt harminc évben, mióta én a szakmában vagyok: 30 százalékról 5 százalék alá ment le, innentől már nagyon lassan fog változni.

Ma már az életminőséget kéne mérni, és annak javítását megtenni célnak. Amikor egy szívet operálok, nemhogy a betegre, de még az egész szívre sem gondolok, csak arra a bizonyos részre koncentrálok, mint egy célfeladatra. Vannak nehéz pillanatok, ezeket túléljük. Ilyen volt, amikor be kellett jönnöm egy szervkivételre, mert egy kisfiú, akinek az első napja volt az iskolában, a suliból kijövet kiszaladt az úttestre, és egy teherautó elütötte. Az én fiam is aznap volt először az iskolában. Akkor egy erős érzelmi lyukba kerültem. De valahogy megtanulunk együtt élni ezekkel a drámákkal.

Arra a kérdésre, hogy hogyan lehet ezt megtanulni – Prodán Zsolt így reagált: Úgy, hogy 100 esetből 95 győzelemmel végződik. És azt az alázatot meg kell fogalmaznunk magunkban, hogy nem vagyunk mindenhatók.

A teljes interjú a portálon olvasható!