Pszichológia: ez egy olyan szakma, amit megvásárolsz magadnak

Már a pszichológusképzésben kódolva vannak a rendszerszintű problémák: a diplomások magánpraxisba menekülnek, hogy további képzéseiket vagy a diákhitelüket finanszírozni tudják. Az állami szféra nem vonzó, kevés a státusz, alacsony a fizetés, a terhelés óriási, a legelhivatottabbak is a kiégést kockáztatják. A magánellátást csak a tehetősebb városi középosztály tudja igénybe venni, miközben egész régiók és társadalmi rétegek esnek el a mentális megsegítés lehetőségétől, ami más módokon (addikció, depresszió, s ezek miatt kialakuló betegségek) sokszorosan terheli meg az egészségügyi ellátórendszert. A pszichológusképzés anomáliáiról és az ebből fakadó problémákról írt tanulmányt a Fordulat folyóirat Kritikai pszichológia – Lélek és kapitalizmus című számába Kiss Kata Dóra. A Népszava kérdezte a szakembert.

A hároméves alapszak (BA) viselkedéselemző diplomát ad, ilyet az intézmények nem is keresnek. Persze el lehet ezzel helyezkedni egy multinál HR-menedzserként. Az illető nincs reménytelen helyzetben, de messze áll attól, hogy ő legyen Mácsai Pál a Terápiából – érzékelteti a végzősök helyzetét Kiss Kata.

Aki komolyan gondolja, hogy te­ra­peu­tának áll, továbbmegy mesterképzésre (MA). Itt már lehet szakosodni, például gyerek-, sport- vagy munkapszichológia vonalon, egyeteme válogatja. „A következő csavar, hogy ha ez is megvan, az még mindig nem elég. A diploma nem igazol olyan gyakorlati tudást, amire a befogadó intézmények, a munkáltatók vágynak. Ezért jöhet még újabb 2-4 év szakképzés, rettentően kevés államilag finanszírozott hellyel, és a kizárólag önköltséges, módszerspecifikus képzések (egy féléves, akkre­ditált kognitív viselkedés- vagy mind­ful­ness­te­rapeuta-képzés ára ne­gyedmillió forint – A szerk.). Utóbbiaknak ma már hatalmas a piacuk, és ha megnézzük egy pszichológus honlapját, látjuk, milyen extraképzéseket végzett el, amiből azt gondolhatjuk, hogy ő jó szakember, akihez szívesen fordulnánk. Csakhogy ezek újabb évek, újabb sok százezres befektetések” – magyarázza a kutató.

Nem arról van szó, hogy ma túl sok pszichológust képeznének, épp ellenkezőleg – ezt tudja bárki, aki próbált egy tb-finanszírozott szakellátásra, vagy akár egy magánrendelésre bejelentkezni, és nem volt hely, vagy csak hetekkel későbbre. Krízishelyzetben nincs már kihez fordulni, marad a lelkisegély-vonal vagy az áldozatsegítők, de jellemzően a középosztály alatti rétegek fordulnak ezekhez. Rengetegen nem jutnak semmilyen mentális megsegítéshez. „Magyarországon be­­lül rossz is az eloszlás. A nagyobb egyetemvárosok körül lehet pszichológust találni, sokszor ismeretségeken keresztül, de meg lehet oldani. Az Ormánságban, Bodrogközben vagy Borsodban nincsenek is az ellátásban, az oktatásban is csak utazó iskolapszichológusok vannak. Nekik meg vagy nincs termük, vagy annyian vannak rájuk bízva, hogy ha mindenkit el akarnak látni, azt gyors kiégés követi – meséli Kiss Kata, aki beszélgetett olyan pályakezdőkkel, akik mély elhivatottságból vállaltak a leszakadó térségekben sokszor pályázati pénzből finanszírozott státuszt. Továbbiak a teljes cikkben