Rácz érzékeltette, hogy nem volt különösebb döntési helyzetben.

Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke tegnap megírta azt az utasítást, melyből kiderül, orvosai elfogadhatnak-e és hogyan hálapénzt – erről ő maga beszélt a köztévé reggeli hírműsorában.
Rácz Jenő – aki egyben a Veszprém Megyei Kórház főigazgatója is – egyértelművé tette, hogy a munka törvénykönyvének változása miatt minden intézményben kell – írásos – vezetői rendelkezés a hálapénzről, ilyen engedély hiányában törvényt sért az a dolgozó, aki júliustól ilyet elfogad - írja a Népszabadság online.
„Tegnap megírtam a főigazgatói utasítást" – mondta. Ez leszögezi, hogy a „hálapénz" előre kikötése bűncselekmény, így az változatlanul tilos, de a paraszolvencia (tehát az utólagos pénz) elfogadható.