Vizsgálat indult a fővárosi Reménysugár Habilitációs Intézet ügyében.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium tájékoztatása szerint a döntés azután született meg, hogy áprilisban a XXII. kerületi, súlyos és halmozottan súlyos értelmi fogyatékosokat gondozó otthonban az egyik ápolónő feljelentést tett az intézmény és annak egyik bentlakója ellen. Azért fordult a hatóságokhoz, mert megverte őt a húszas éveiben járó páciens, aki - elmondása alapján - kiszámíthatatlan és agresszív viselkedésével rettegésben tartja a többi beteget és a dolgozókat.
Az intézet lakója ellen könnyű testi sértés miatt feljelentést tettek - erősítette meg a Budai Központi Kerületi Bíróság. A sértett fejét étkeztetés közben kezdte el ököllel verni a húszéves férfi, akiről szakemberek korábban megállapították, hogy közveszélyes.
Információk szerint kevesebb mint három héttel ezelőtt az otthon egy másik munkatársát ugyanaz a férfi előbb fojtogatta, majd a hajánál fogva végigvonszolta a folyosón, de hasonló támadásoknak többen is ki voltak téve. A megvert kollégák közül többen fontolgatják, hogy szintén a hatósághoz fordulnak.
Az áprilisban megvert ápoló az eset óta kezelésre szorul és nyugtatókat szed. Mint mondta, az egészsége ment rá a történtekre, s az intézmény vezetősége még csak fel sem hívta, hogy megkérdezze: jobban van-e. Megfenyegették ugyanakkor a verés után nem sokkal, hogy amennyiben nem tér vissza a munkába, akkor hamarosan mást vesznek fel a helyére.