Mindösszesen három óra leforgása alatt hozták vissza az életbe a hetvenhárom éves nőt.
Szívinfarktus és stroke együtt – ez az esetek egy részében, ha nem kap gyors és szakszerű ellátást a beteg, végzetes lehet, de sokszor a legjobb esetben is bénulással végződik. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Vasculáris Centrumában egy hete egy idős nőt láttak el ilyen panaszokkal. Ma már jól van. A szakemberek sajtótájékoztatón számoltak be a gyors és szakszerű beavatkozásról. A minap.hu tudósított.
A Csillagpont sürgősségijére negyed hatkor érkezett a beteg. Egyértelmű volt, hogy szívinfarktusa van, így a kardiológiára szállították – volna.
– Ekkor történt a baj – mondta Valikovics Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Oktató Kórház Neurológiai és Stroke Osztályának vezető főorvosa. – Amíg az átszállításra várt, szívritmuszavar lépett fel, és egy átmeneti rosszullét után a beteg beszédképtelen lett, jobb oldala pedig lebénult.A stroke, vagyis az agyi infarktus fél nyolckor következett be. Kilenckor már a katéteres laboratóriumban volt a beteg, ahol komplex kezelést kezdhettek el az orvosok.
– Gyógyszeres kezeléseket kapott – vette át a szót Lázár István radiológus főorvos. – Ha nagyér elzáródás történik, akkor mechanikusan is el tudják távolítania vérrögöt. A CT-vel igazolódott az elzáródás. Mikor pedig megnyíltak az erek, a beteg beszélni kezdett, és mozgatta jobboldali végtagjait.
– Ezután a katéteres laboratóriumba szállítottuk a beteget – folytatta a történetet Nagy Gergely György, a Kardiológiai Osztály vezetője. – Az volt a feltételezésünk, hogy a koszorúérben lehet elzáródás. A történet folytatása a teljes cikkben