Évek múlva érezhetjük majd a gyakorlatban a Semmelweis-tervet.
Legkorábban 2013 végén lehet majd érezni az egészségügy átalakítását célzó Semmelweis-terv hatásait - olvasható a kormány előterjesztéséből. A terv egyik érzékeny pontja az egészségszervező egységek létrehozásának ütemezése. Ezeket azért alakítanák ki, hogy javuljon az ellátás hatékonysága, a betegek gyorsabban kerülhessenek megfelelő kezekbe. Jövő év június végéig azonban csak a betegút-szervezési modellek koncepcióját dolgozzák ki, így a parlament legkorábban a 2012. őszi ülésszakban dönthet az elképzelésekről. A rendszer elindulása után is legalább egy év kell, hogy a hatása érezhetővé váljon.
A Semmelweis-tervről tegnap tárgyalt a kormány, és egyetértett azzal, hogy térségi egységekre épülő állami egészségszervezési rendszer alakuljon ki. Átalakul a népegészségügyi intézményrendszer is. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium ma tart sajtótájékoztatót a témában. (A Weborvos tudósít)
Kétségtelen, hogy hosszú idő után a Semmelweis-terv az első olyan elképzelés az egészségügyben, amelyik nem egyértelműen a megszorítások mentén indul el, a felszabaduló belső tartalékokat ugyanis deklaráltan visszaforgatnák a rendszerbe. Tartalékok egyebek mellett a hatékonyság javulásával szabadulhatnak fel, ám az a kérdés, van-e egyáltalán tartalék a rendszerben, s ha igen, mennyi.